Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Meghosszabbították a nyomozást a szexuális erőszakkal vádolt mentők ügyében

A megvádolt mentősök ügye tovább húzódik.

A fél évvel ezelőtt elindított, úgynevezett hemogenetikai vizsgálatra várunk még mindig, ezért akadt meg a nyomozás – közölte a Magyar Idők kérdésére Finta Eszter, a mentőápolók ügyvédje.

A vélelmezett bűncselekmény óta tíz hónap telt el, és annak ellenére, hogy a vádhatóság már az eljárás kezdetekor megtehette volna, hogy szakértő kirendeléséről dönt, fél évet vártak az igazságügyi DNS-tesztre, most pedig újabb négy hónap telt várakozással – kifogásolta a védő.

Korábban a lakhelyelhagyási tilalmat is megszüntette a bíróság annak a két mentősnek az ügyében, akit egy 17 éves lány szexuális zaklatással vádolt meg.

Áprilisban szembesítették az áldozatot az állítólagos molesztálóival, és érdekes fordulatot hozott a találkozás.

Finta Eszter ügyvéd akkor azt nyilatkozta: a mentők számára az is kedvező fejlemény, hogy végre megtörtént a szembesítés a lánnyal, aki a jogi képviselő szerint összevissza beszélt a mentősök előtt.

Korábban az orvosi vizsgálat semmilyen nyomot nem talált a lányon, ami szexuális erőszakra utalt volna.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
Cikkünk frissül

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×