Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Gyurcsány Ferenc meglepő bejelentést tett

Előbb-utóbb lesz választási megállapodás "a demokratikus ellenzék" pártjai között - hangoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Dunaújvárosban, az "Orbán vagy Európa? Válassz!" kampány keretében indított országjárásának első állomásán.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: mindegyik baloldali párt élesen szemben áll "az orbáni rendszerrel", szakmailag valamennyien felkészültek, és a pártok között nagy különbség abban sincs, hogy mit tennének kormányra kerülve.

A demokratikus ellenzéket az élet összezárta egy nagy társasházba, ahol el kell viselni a másikat, és ezt a többi pártnak is fel kell ismernie - fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve: ha nem lesz mind a 106 egyéni választókerületben ellenzéki megállapodás, az a Fidesz malmára hajtja a vizet a 2018-as parlamenti választáson.

A pártelnök kiemelte, hogy a DK mindegyik párttal hajlik az együttműködésre, de ebben a kérdésben "nem erőszakosak". Úgy vélte, pártja önállóan is szép eredményt fog elérni jövő tavasszal, de egyedül nem képes a kormánypártokat legyőzni.

Gyurcsány Ferenc szerint a Jobbik, de főleg annak elnöke komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy radikális pártját konszolidálja, de "egy szájból víz és tűz nem jöhet". A Jobbikkal "eszük ágában sincs" semmilyen alkut kötni, mert világlátásuk és szemléletük nem illeszthető a demokratikus erőkéhez - fűzte hozzá.

Az ellenzéki politikus, volt kormányfő kijelentette, hogy kormányváltás esetén az oktatásban könnyű lesz gyors változásokat elérni. Mint mondta, sokkal nehezebb lesz rendet tenni az egészségügyben, mert jelenleg drámai a helyzet, az ágazatból sok pénz hiányzik, de egy választási ciklus alatt jobb lehet az ellátás, rövidebbek lehetnek a várólisták, és a dolgozók is "megfizetettek" lehetnek.

Gyurcsány Ferenc gyors változásokat vár a média világában is, ahol "pártpropaganda-gépezet" helyett színes, demokratikus és "a hatalmat ellenőrző" médiát fognak kialakítani. A bérekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy állami beavatkozással is csak óvatos emelés képzelhető el, miközben a nyugdíjak esetében sem drasztikus emelést, sem 13. havi juttatást nem ígérnek, mert nem lesz rá pénz.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×