Infostart.hu
eur:
386.24
usd:
331.88
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kivégezhetik a kistelepüléseket

A Magyar Nemzet információ szerint kiszivárgott egy olyan elképzelés, amely szerint már 2019-ben sem lenne választás a kétezer fő alatti kistelepüléseken. A kormány később közölte: nem tervez változtatást.

A gödöllői polgármester által alapított, Új Kezdet nevű párt egyik alelnöke, Hohn Kriszta, aki egyben a 850 fős baranyai település, Mánfa vezetője is, a lapnak úgy fogalmazott, nem hagyja szó nélkül, hogy tönkreteszik a kistelepüléseket. Elmondta, Magyarország mintegy 3200 településéből nagyjából kétezer kistelepülés, ahol a polgármesterek zöme független. Ők nehezebben irányíthatóak, mint a függőek – fűzte hozzá.

Hohn Kriszta arról is beszélt, a kistelepüléseken élőkkel alig törődnek, beszűkültek a pályázati és egyéb lehetőségek. Kiemelte, hiába viszik végig ezt az elképzelést, nem lesz olcsóbb az önkormányzatiság, viszont kevésbé lesz hatékony.

Később a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte: a Magyar Nemzet értesülése téves, a választási jogszabályok semmilyen változtatását nem tervezik.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×