Infostart.hu
eur:
386.26
usd:
330.73
bux:
116906.37
2026. január 12. hétfő Ernő
Kiugró javulás a Balatonnál

Kiugró javulás a Balatonnál

Idén kiugróan javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala - mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke kedden Siófokon, a Kék Hullám Zászló minősítést átadó ünnepségen, a zászlót 33 balatoni strand kapta meg.

A helyi önkormányzatokat tömörítő BSZ által 13 éve elindított strandminősítő rendszer idén tovább finomodott, a szolgáltatások színvonalát a korábbi három helyett már öt fokozattal, öt csillaggal jelölték. A június második felében elvégzett minősítésbe bevontak több balatoni civil társszervezetet, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot is.

Balassa Balázs elmondta, a Balaton körül mintegy 90 hivatalos strand található, amelyek mindegyike megkapta a minősítő rendszer felhívását. A minősítés egyértelműen a strandoló vendégek igényeiből indult ki, így fontos szerep jutott egyebek közt a tisztaságnak, a rendezettségnek, a vizesblokkok állapotának és felszereltségének. Pontozták a családbarát szolgáltatások és a játszóterek színvonalát, a sportolási lehetőségeket, a fák vagy az árnyékolók meglétét, és a vízminőséget is.

Ez utóbbi során arra a megállapításra jutottak, hogy tavaly óta kismértékben nőtt a strandok hínárosodása. Iszaposodást csak a keszthelyi öbölben tapasztaltak.

A BSZ elnöke kiemelte, hogy a nagyléptékű fejlődés a kormányzati fejlesztési forrásoknak is köszönhető amellett, hogy a strandüzemeltetők szemmel láthatóan évről-évre többet tesznek a vendégek színvonalasabb kiszolgálásáért. "Egyértelműen érzékelhető a kormány közel 2 milliárd forintos strandfejlesztő csomagjának hatása" - mondta.

A legjobbaknak járó ötcsillagos Kék Hullám Zászlót tízen érdemelték ki: Vonyarcvashegy Lidó strandja, Balatongyörök Községi strandja, Gyenesdiás Diási Játékstrandja, Szigliget Községi strandfürdője, Balatonfüred Kisfaludy és Eszterházy strandja, Balatonlelle Napfény strandja, Csopak Községi strandja, Keszthely Városi strandja és Balatonakali Községi strandja. A többi 23 strand négy- és háromcsillagos minősítést ért el.

  • Kétévenként hirdetik meg a legcsaládbarátabb strandnak járó díjat, amit idén a gyenesidási Diás Játékstrandnak ítéltek oda, továbbá
  • a legsportosabb strandnak járó díjat, amit 2015 után újra a vonyarcvashegyi Lido strand nyert el.
  • A leginkább kerékpáros-barát strandnak járó különdíj és vándorserleg ismét a balatonberényi Közösségi strandé lett.
Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×