eur:
388.72
usd:
361.75
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály
Kövér László: ha két elit van, akkor egy sincsen

Kövér László: "ha két elit van, akkor egy sincsen"

Magyarországnak szüksége lenne pártoktól független értelmiségre, mérvadó elitre, amely nem direkt politikai tanácsokat akar adni az éppen kormányzóknak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Az idei első félévi ülésszak legfontosabb jogszabálya a csütörtökön elfogadott 2018-as költségvetési törvény volt – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

„Hiszen ez határozza meg a következő esztendő pénzügyi, gazdasági kereteit, hogy mennyit kapnak a családok, a vállalkozásoknak milyen adókörnyezettel kell szembesülniük, milyen béremelésre számíthatnak a közszolgálatban dolgozók, és milyen fejlesztésekre kerülhet sor a különböző ágazatokban.

Ez a legfontosabb törvény, ehhez képest minden más lényegtelen”

fogalmazott Kövér László.

Emellett azért voltak érdekes és izgalmas idők az Országgyűlés életében – tette hozzá a házelnök.

„A migrációval kapcsolatban a jogi határzár kiépítéséről, a határvédelem teljessé tételéről szóló törvény volt a legfontosabb, hiszen ma ez a legsúlyosabb kihívás, ami Magyarország, illetve az egész Európai Unió előtt áll.

Kövér László szerint a Fidesznek továbbra is

szüksége van önállóan gondolkodó, a párttól független értelmiségre.

„Nem a Fidesznek van szüksége erre, hanem egy ország, egy nép, egy nemzet, egy társadalom nem lehet akkor egészséges és a politikája is ki van téve annak, hogy megbicsaklik, ha nincs mérvadó elit, amelyik nem feltétlenül direkt politikai tanácsokat akar adni az éppen kormányzóknak, hanem azt az értékrendet tartja felszínen, ápolja és csiszolgatja, amire a politika épül” - hangsúlyozta.

 Ez az elit Magyarországon 1990 óta nem létezik – mondta az Országgyűlés elnöke.

„Azért nem létezik, mert meghasonlott, megosztott. Két elit van, amelyiknek a gondolkodásmódja, értékrendje kizárja a másikét.

Márpedig ha két elit van, akkor egy sincsen,

mert nincs egy olyan, ami a társadalmat segíti az eligazodásban. Ezért van az, hogy a politikának sok esetben olyan dolgokat is magára kell vállalnia, ami egyébként nem az ő dolga.”

Kövér László szerint a politikának például nem kellene történelmi kérdésekben állást foglalnia.

„Emlékezetes, hogy a Horthy-újratemetés óta föl-fölbukkanó kérdés, hogyan viszonyul az adott kormány egy-egy történelmi eseményhez. Nem kéne, ha lenne egy értelmiségi konszenzus a történelmünk csomópontjainak és kulcsszemélyiségeinek megítéléséről” - fejtette ki Kövér László.

A társadalmi és közállapotokban nem az ellenzék és a kormány vitája kellene, hogy eldöntse a kérdéseket, hanem szükség lenne egy értelmiségi konszenzusra abban a tekintetben, hogy mik vagyunk és mit akarunk – tette hozzá.

Milyen lesz a parlamenti ősz?

Az Országgyűlés elnöke őszre nyugodt ülésszakot vár a Parlamentben.

„Amilyen törvényjavaslatokat megkaptam, azok között nincs olyan kiemelkedő súlyú, mint amilyen az elmúlt időszakokban volt, olyan meg különösen nincs, amilyennek a politikai jelentősége olyan lenne, hogy kiélezett politikai vitákat hozna.

Nyugodt ülésszakra számítok.”

Kövér László az őszi ülésszak legfontosabb törvényjavaslatainak a családtámogatási rendszer kiépítésére és finomítására vonatkozó előterjesztéseket tekinti. Hozzátette: az április, vagy májusi választások előtti tavaszi ülésszak a tervek szerint február 15-én kezdődik.

„Valamikor március közepén célszerű lezárni. Az elegendő is arra, hogy az okvetlenül szükséges, még meghozandó törvényeket elfogadjuk, elvarrjunk még egy-két szálat, hogy lezárjuk a ciklust, ne hagyjunk félbe munkát, de

nem érdemes a Parlamentet egy permanens kampány színterévé tenni.”

Meg kell adni a képviselőknek azt a lehetőséget is, hogy a saját választókerületükben kampányolhassanak és ne a Parlamentben – tette hozzá Kövér László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×