Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Visszaszólt Botkának Bajnai

Visszaszólt Botkának Bajnai

Horthy Miklóssal és Kádár Jánossal együtt emlegette Botka László, az MSZP miniszterelnök jelöltje Bajnai Gordont. A volt miniszterelnök egy közösségi portálon reagált a nyilatkozatra.

Az atv.hu készített interjút nemrég Botka Lászlóval, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével, aki arra a kérdésre, hogy rátenné-e a szocialisták 2018-as listájára Bajnai Gordont, előbb azt felelte, hogy vele könnyű a helyzet, hiszen ő kivonult a politikából.

Majd az újabb kérdésre, hogy rajta lehetne-e a listán a volt miniszterelnök, a szocialista politikus úgy reagált: „semmilyen körülmények között nem tenném se Bajnai Gordont, sem Kádár Jánost, se Rákosi Mátyást és Horthy Miklóst se a listára.”

Bajnai Gordon az egyik közösségi portálon így reagált a nyilatkozatra: „az aggódó közvéleményt ezúton szeretném én is megnyugtatni, hogy nem csak az MSZP, de az MSZMP, az MDP, sőt a Peyer-féle paktum párt listájára sem kívánkozom.”

Emellett a volt kormányfő munkasikereket kívánt a kormány- és korszakváltás mielőbbi reményében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×