Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Korábbi kémelhárító teheti rendbe a közterület-fenntartót

Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal volt vezetője váltja Csontos Istvánt a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatói posztján.

Göbölös László egykori kémelhárító dandártábornok lehet a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. új vezérigazgatója. Ezt Tarlós István főpolgármester erősítette meg a Magyar Nemzetnek.

A hvg.hu korábban arról írt, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal egykori főigazgatója azért kerülhet az FKF élére, hogy

rendbe tegye a társaság működését.

Göbölös László korábban volt a Katonai Biztonsági Hivatal elemzője, majd a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat – vagyis a kémelhárítás – igazgatójaként dolgozott, ezután nevezték ki az Alkotmányvédelmi Hivatal élére 2011-ben, innen 2015-ben távozott, a HVG szerint nem tudta teljesíteni vállalt feladatait a kémelhárítás, gazdaságbiztonság és értékelés-elemzés területein. Ezt követően a Magyar Nemzeti Bank biztonságpolitikai tanácsadója lett.

A főpolgármester április végén jelentette be, hogy változás lesz a Fővárosi Közterület-fenntartó élén. Tarlós István akkor arról is beszélt, hogy miért vált a nyereséges cég veszteségessé.

"Amíg a cég veszteségei nem a cég hibájából következő intézkedésekből fakadnak, addig nem tudunk olyan vezérigazgatót odahelyezni, aki ezeket a problémákat képes lenne megoldani, mert nem a képességein múlik. Ez az új díjbeszedő cég például nem utal folyamatosan. Ezt az ágazatot kínkeservesen nyereségessé tettük, pedig súlyosan veszteséges volt. A rezsicsökkentés és a különböző elvonások a cég működését rendkívül negatívan érintették, az új cég felállítása a nyereséget elvitte és újra deficitessé tette a céget."

Az FKF távozó vezérigazgatója az InfoRádiónak is nyilatkozott. Csontos István azt mondta,

besokallt.

 "Jól fogalmazott a főnököm; besokalltam. Támadásokkal mocskolták a nevemet a sajtóban. Tavalyelőtt, amikor félévben átvettem a céget, már 400-500 millióval el volt maradva az üzleti tervhez képest, év végére körülbelül kétmilliárddal javítottuk az eredményünket. Hulladékégetésből energiát; távhőt, áramot állítunk elő, ami 2,3-2,4 milliárd, erre ötven százalék adót kell fizetnünk, tehát olyan nagy az adóterhünk, hogy tényleges pozitív eredmény nem nagyon tud maradni."

A hvg.hu arról is beszámolt, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. várható vezetőváltásakor Csontos István is esélyes lehet a posztra. A FKF távozó vezérigazgatója ugyanakkor cáfolta ezt az értesülést, mert nem tartja valószínűnek, hogy megkaphatná azokat a garanciákat, amelyekkel elfogadná a pozíciót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×