eur:
388.95
usd:
361.88
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Bakondi: be kell vonni a NATO-t

Helyes az az álláspont, hogy az illegális migráció jelentette biztonsági kihívásra katonai válaszokat kell adni, vagyis szükséges volna a NATO bevonása - jelentette ki a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Bakondi György azt mondta, hogy ez nem feltétlenül fegyveres beavatkozást jelent, hanem például a szövetség felderítő, logisztikai, képzési és haditengerészeti képességeinek használatát.

Hozzátette: a NATO kollektív védelmi testület, amelynek a migráció szempontjából kritikus helyzetben lévő Törökország is tagja.

A továbbiakban elmondta: Európában, elsősorban a balkáni útvonalon a tél okán csökkent a migrációs nyomás, ám még így is naponta száz-százötvenen érkeznek Szerbiába, a görög szigeteken válsághelyzet alakult ki, és Olaszországban is feltorlódtak a tengeren át érkezők. A magyar határokhoz is folyamatosan érkeznek, elsősorban a vasúti határátkelőhelyeken gyakori a határsértések száma - sorolta.

Bakondi György a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is mondta, hogy érezhető a nyugat-európai politikusok álláspontjának változása. Angela Merkel német kancellár legutóbbi nyilatkozatából is az derül ki, hogy egyre inkább fontosnak tartja az EU külső határainak védelmét, mert nem ismétlődhet meg a 2015-ös nagy migrációs hullám. Magyarország abban érdekelt, hogy a német és osztrák politika álláspontja ebbe az irányba változzon - közölte a főtanácsadó.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×