Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Nem ment a megengedettnél gyorsabban a metróvezető

Nem lépte túl a megengedett sebességhatárt az a metrószerelvény, ami hétfőn reggel belehajtott egy másikba a 2-es metró Pillangó utcai megállójában -- állapította meg az NFM Közlekedésbiztonsági Szervezet.

A szakértők szerint az is biztos, hogy a szerencsétlenségben szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása. Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az InfoRádiónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az ő vizsgálatuk független a rendőrségétől, és akár egy évig is eltarthat, mert nem felelőst keresnek, hanem okokat és megelőzési lehetőségeket.

Bajkó Erika elmondta, a metrószerelvény adatrögzítőjéről kiolvasott információk alátámasztják azt a helyszíni megállapítást, hogy az ütközésben szerepet játszott a hátul lévő szerelvény megcsúszása.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője elmondta, hogy hogyan rekonstruálható a baleset a kiolvasott adatok alapján.

Az elöl haladó metrószerelvény rendben megállt a Pillangó utca metróállomáson, ahol 1:20 másodpercet állt a baleset bekövetkezésééig.

A mögötte haladó metrószerelvény az adatrögzítőről kiolvasottak szerint az Örs vezér téri indulást követően 350 méter alatt gyorsított fel a maximális sebességére, 57,2 kilométer/óra sebességre.

Majd ekkor a gyorsítás véget ért, megszűnt a metrószerelvény vonóereje, és a jármű a saját lendületéből gurult tovább további közel 350 métert, gyakorlatilag a korábbi sebességét tartva. Majd ekkor megkezdődött a vonat fékezése. A két metrószerelvény között a távolság mintegy 350 méter volt.

A fékezéstől számított 14 másodperc múlva a kerekek sebessége nullára csökkent, és a vonat gyakorlatilag

álló kerekekkel további 23 másodpercet csúszott az ütközésig.

A kerekek sebességének nullára csökkenésével közel azonos időben megkezdődött a jármű automatikus vészfékezése, majd az adatrögzítő tanúsága szerint a jármű vezetője aktiválta a vészütő gombot. Mindez azonban már nem volt érdemi hatással a vonat sebességére a kerekek álló helyzete miatt.

Bajkó Erika közölte: a kollégáinak számítása szerint az ütközés körülbelül 18-20 kilométer/óra sebességgel történt.

Az NFM Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője kiemelte: az eddig rendelkezésünkre álló adatok szerint az ütköző jármű nem lépte túl a hatályban lévő sebességkorlátozásokat.

Hozzátette: a következőekben ki kell számítani a pontos távolságokat.

„Több száz adat van ezeken az adatrögzítőkön, azoknak a kiértékelése elég hosszadalmas, bonyolult folyamat. Mivel a kerekek sebessége nullára csökkent a csúszás miatt, bonyolult számítások szükségesek a vonat tényleges mozgásának leírásához” - közölte Bajkó Erika.

Elmondta, hogy a nemzetközi sztenderdek szerint az az ajánlás, hogy a szakmai vizsgálatot célszerű egy éven belül befejezni.

„Mi természetesen arra törekszünk, hogy ez az idő lényegesen rövidebb legyen” - tette hozzá a szóvivő.

„A szakmai vizsgálat célja a megelőzés, tehát itt nem elég csak azt feltárni, hogy miért következhetett be a baleset, hanem a szakmai vizsgálat ennél lényegesen sokrétűbb, lényegesen mélyebb. Mi az ide vezető okokat, körülményeket is igyekszünk feltárni, hogy megfelelő megelőző intézkedésekre tehessünk javaslatot” - emlékeztetett az NFM Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×