Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Magyarország egészségügyi adatnagyhatalom

Magyarországon is elindulhat az egészségügyi ellátás fejlesztését célzó úgynevezett Big Data-program.

A jövőre induló kétéves nemzetközi projektben a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja is részt vesz. A kutatók, az egészségügy adathalmazait összefésülve a genetikai adatokkal, olyan adatbázist hozhatnak létre, amely hatékonyabbá teszi a betegek számára a gyógymód kiválasztását. Az adatok tudatos felhasználása pedig az egészségügyi intézmények számára fejlődési lehetőséget, a betegeik számára gyógyulást, és nem utolsó sorban az orvosaik, kutatóik itt tartását eredményezi, hiszen bevételhez juthatnak” - mondta az InfoRádiónak Szócska Miklós, az intézmény igazgatója.

Mindenki tudja, hogy ha elmegy háziorvoshoz, egy rendelőbe, egy kórházba, akkor ott kórlapot hoznak létre, a számítógépbe ír az orvos, az asszisztensnő, a kezelőorvos, és azon keresztül fér hozzá a különböző adatokhoz, vizsgálati eredményekhez – kezdte a módszer jelentőségének bemutatását Szócska Miklós.

Elmondta: az így létrejövő adatbázisok iszonyú nagy tömegű adatot, információt hordoznak. Ezekből az adatbázisokból például meg tudjuk nézni, hogy egy prosztataműtétet melyik intézményben végezték, vagy azt, hogy milyen típusú beavatkozás után élnek a leghosszabban.

De ha több adatbázisnak az adataiból bányásszuk elő az információkat, azt is láthatjuk, hogy kinek írtak fel esetleg pelenkát, vagyis tudunk az életminőségre következtetni – tette hozzá a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója.

„Ha ezt a több forrásból származó adatot begyűjtjük, akkor megtudhatjuk, hogy volt-e műtéti komplikáció, vagy azt, hogy inkontinens lesz-e a beteg. Tehát meg tudjuk ítélni azt, hogy melyik beavatkozás jó, hogyan kell azt elvégezni, és ha a genetikai adatokat is hozzátesszük, akkor esetleg meg tudunk oldani olyan betegségeket, amiket eddig nem tudtunk. Új gyógymódokat, új terápiákat tudunk felfedezni az adatokban lévő mintázatban” - mondta Szócska Miklós.

Kiemelte: Magyarország egészségügyi adatnagyhatalom: adminisztratív céllal nagyon régóta gyűjtünk adatokat.

„Most a Semmelweis Egyetem egy konzorcium részeként – amiben a London School of Economics és a Stockholm School of Economics is benne van – elnyerte egy nagy kutatási alapnak azt a kutatási programját, ami az egészségügyi adatbányászati módszerekkel foglalkozik” - közölte az intézmény igazgatója.

Elmondta, hogy a program során összegyűjti ezeket a módszereket, és terjeszti Európában.

„Így elkezdődhet végre az az adatintegrációs kutatási-szakmai-fejlesztési célú adatbányászat, amire hosszú évek óta várunk” - emelte ki Szócska Miklós.

Elmondta, hogy a témában rendezendő december 9-i konferenciára meghívták az összes magyar egészségügyi döntéshozót: az államtitkártól az ellátórendszer vezetőjéig.

„Emellett igyekeztünk ipari szereplőket – informatika, telekommunikáció – is hívni, hogy ők is járuljanak hozzá a szemléletformáláshoz, és itt lesz az európai gyógyszeripar képviselője” - számolt be a vezető.

„Szeretnénk elvinni a magyar egészségügy szereplőihez ennek a lehetőségét, hogy tudják, ha tudatosan állnak az adataik felhasználásához, akkor ez számukra fejlődési lehetőséget, a betegeik számára gyógyulást, és nem utolsó sorban az orvosaik, kutatóik itt tartását eredményezi, hiszen bevételhez juthatnak”

- hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×