Infostart.hu
eur:
386.83
usd:
332.1
bux:
119693.97
2026. január 14. szerda Bódog

Meghosszabbították a 4-es metró ügyének nyomozását

Jövő áprilisig meghosszabbította a Legfőbb Ügyészség a 4-es metró ügyének nyomozását - írta keddi számában a Magyar Idők a Központi Nyomozó Főügyészség közlésére hivatkozva.

A lap azt írta: a metrókocsik beszerzésével összefüggésben 2011-ben vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás idén szeptember 16-án került a főügyészség hatáskörébe, és a korábban december 3-ig megállapított nyomozási határidőt hosszabbította meg a Legfőbb Ügyészség.

A Magyar Idők arról is írt, hogy értesüléseik szerint már több gyanúsítottat is számon tart a nyomozó hatóság a vizsgálatban, de azt, hogy pontosan kikről van szó, a nyomozás érdekeire hivatkozva a Központi Nyomozó Főügyészség nem közölte.

A lap felidézte: az ügyben vizsgálat azután indult, miután a Fidesz 2010-es választási győzelmét követően az Állami Számvevőszék megvizsgálta a 4-es metró beruházását és a járműbeszerzéseket. A számvevőszék jelentése szerint a beruházással a magyar államot és a fővárosi önkormányzatot jelentős vagyoni hátrány érte. Akkor hűtlen kezelés miatt az új városvezetés és a számvevőszék is feljelentést tett - írta a lap.

Címlapról ajánljuk
Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.

Kis-Benedek József: meg vannak számlálva az iráni vezetés napjai, az USA és Izrael heteken belül beavatkozhat

A fejlemények és a reakciók alapján úgy tűnik, Washington és a helyi lakosság zöme politikai rendszerváltást akar Iránban – mondta az InfoRádióban a biztonságpolitikai szakértő. Úgy véli, komoly okok miatt sem történhet meg Ali Hamenei ajatollahhal az, ami Nicolás Maduróval Venezuelában.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×