eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Előzetesbe került a rendőrgyilkosság gyanúsítottja - a nap hírei

Mintegy 1200 milliárd forint értékű vasútfejlesztést hagyott jóvá a kabinet. Jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottját. Vallónia is támogatja a Kanada és az Európai Unió között tervezett szabadkereskedelmi egyezményt. A nap legfontosabb hírei október 27-én.

Mintegy 1200 milliárd forint értékű vasútfejlesztést hagyott jóvá a kabinet - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János elmondta: a 2022-ig szóló koncepció a többi között vasút- és vasúticsomópont-fejlesztést, valamint vasúti szerelvények vásárlását tartalmazza. Hozzátette: a források 80 százaléka az Európai Uniótól származik majd. Szólt arról is, hogy a kormány nem ért egyet a köztársasági elnök álláspontjával a szélerőművek ügyében, ezért - kisebb módosításokkal - újra az Országgyűlés elé terjeszti a visszaküldött villamosenergia-törvényt. Lázár János arról is beszélt, hogy a következő időszakban nem lesz szükség a letelepedési kötvényekre, mert javult az adósságfinanszírozást, nőtt a magyar állampapírok iránti kereslet, így nincs szükség erre az eszközre.

Átfogó nemzeti stratégia készül a lakosság pénzügyi tudatossága és az öngondoskodás erősítésére - jelentette be a pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár. Balogh László a Portfolio konferenciáján hangsúlyozta: a lakosság harmada még mindig otthon tartja a pénzét, 44 százaléka pedig nem ismeri a befektetési formákat. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a rendezvényen arról beszélt: a kamatozó kincstárjegyeknél a korábbi 100-ról 80 bázispontra, a féléves kincstárjegyeknél 50-ről 40 bázispontra csökken a forgalmazóknak fizetett jutalék. Barcza György az Inforádió Aréna című műsorában arról is beszélt: jelentős az állampapírok iránti lakossági kereslet.

Az üzleti modellváltást és a minél szorosabb együttműködést nevezte a takarékszövetkezetek első számú stratégiai céljának a postaügyekért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos. Bártfai-Mager Andrea a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, a Takarékbank és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség közös rendezvényén kiemelte: az integráció új stratégiai céljait a takarékokkal együttműködésben alakították ki. Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgatója szerint a takarékszövetkezeti integráció új, korábban nem tapasztalt mértékű egységet mutat.

Tájékoztatót kapnak a jelzáloghitellel rendelkezők a bankjuktól, amelyben a hitelhez kötődő zálogjog önálló jelzálogjoggá alakításáról olvasható ismertető. Az értesítés egy nyilatkozatot is tartalmaz, de az ügyfeleknek nincs teendőjük. A változtatás nem jelent plusz költséget, nem változik a hitel összege, a törlesztő részlet és a futamidő sem.

Továbbra is közösen dolgozik a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával a magyar gazdaság erősítéséért - mondta Kövér László Házelnök a kamara tisztújító küldöttgyűlésén. A köztestület küldöttgyűlése újabb négy évre Parragh Lászlót választotta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökévé.

Csaknem 5 százalékon stagnált a munkanélküliség a harmadik negyedévben. A KSH jelentése szerint a múlt év azonos időszakához képest 66 ezerrel kevesebben voltak állástalanok. Szintén friss adat, hogy a foglalkoztatottak száma 126 ezerrel nőtt egy év alatt a július-szeptemberi időszakban.

Jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottját. A 76 éves férfit a Terrorelhárítási Központ a győri kórházból vitte a tököli rabkórházba. A férfi - aki a feltételezések szerint a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista mozgalom vezetője volt, szerdán reggel gépkarabéllyal adott le több lövést és halálosan megsebesítette a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozóját. Molnár Zsolt az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület összehívását kezdeményezte a rendőrgyilkosság miatt. 

Új logisztikai központot épít Pozsonyban a Volkswagen. A 125 ezer négyzetméter alapterületű csarnok 150 millió euróba kerül és a tervek szerint jövőre készül el. A Volkswagen pozsonyi üzeme a legnagyobb szlovákiai autógyár, tavaly több mint 397 ezer gépkocsit gyártott.

Vallónia is támogatja a Kanada és az Európai Unió között tervezett szabadkereskedelmi egyezményt. A belga kormányfő szerint az ország tartományi parlamentjei péntek éjfélig jóváhagyhatják a megállapodást. Már csak a régió beleegyezése hiányzott a szabadkereskedelmi egyezség jóváhagyásához. A szabadkereskedelmi megállapodást eredetileg a csütörtökre tervezett csúcsértekezleten írták volna alá.

Az újonnan érkezett migránsokat nem viszik el a francia hatóságok a calais-i táborból - figyelmeztetett a helyi kormányzati prefektus. A helyi hatóság hangsúlyozza: a tábor végleg bezárt, és többé nem nyitja meg kapuit és az áttelepítések lebonyolításával megbízott központ is befejezte működését. Calais-ból több mint 5 ezer migránst vittek el franciaországi fogadóközpontokba a hatóságok. A sátrak lebontása és a szemét összetakarítása hétfőig elhúzódhat. A több mint ezer kísérő nélküli kiskorút egyelőre a tábor mentén álló konténerekben szállásoltak el, amíg a brit hatóságok eldöntik, kiket vesznek át közülük.

Jazidi emberi jogi aktivistáknak ítélte oda az idei Szaharov-díjat az Európai Parlament. Martin Schulz a testület elnöke bejelentette: Nadia Murád és Lamija Aji Basár kapja ebben az évben a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott kitüntetést.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×