Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Életrajz

Szobonya Zoltán

Az 1956-os forradalmat követő megtorló perek egyik visszatérő sajátossága, hogy a súlyos ítéletek indoklásában a bíróság egy meg nem történt eseményre és annak nem létező következményeire hivatkozik: „Igaz, hogy sem emberéletben, sem anyagiakban semmiféle kár nem keletkezett, de ha jöttek volna, lőttek volna...” – áll a dr. Szobonya Zoltán és társai elleni per 1957. november 27-én kelt ítéletének indoklásában. Szobonya azok közé a köztiszteletnek örvendő, vidéki rendpárti forradalmárok közé tartozott, akikre politikai és erkölcsi tartásuk és személyes hitelességük miatt mérte a legsúlyosabb ítéletet a kádári megtorló hatalom. Ahogy a vádirat fogalmaz: „Nézeteinek szenvedélyes vallása, s ezek mellett való határozott kiállása, állandó jellegű lelki tartalom... Itt hajthatatlanul vallott elvekkel áll a bírósággal szemben.”

A köznemesi származású, Szobonya 1909-ben született, 1938-ban jogi doktorátust szerzett. A háború alatt tartalékos főhadnagyként szovjet hadifogságba került, ahonnan 1947-ben tért haza. Vallását gyakorló, igaz hívő ember volt, alispáni titkárként, járási jegyzőként dolgozott, majd nyugdíjazása után Mélykúton és Jánoshalmán ügyvédként, főként a kulákoknak kikiáltott családok ügyeit képviselte. Mélykúton 350 családot mentett meg a kitelepítéstől; egy 1955-ös ÁVH-s jegyzőkönyv szerint úgy emlegették őt az emberek, hogy „a kulákok védőszentje”. 1952-ben letartóztatták, mivel „nagyobb súlyú malacot vett a törvény szerinti megengedettnél.” 1953-ban térhetett vissza Mélykútra.

Amikor kiderült, hogy 1956. október 26-án Jánosfalván tüntetés lesz, a városi kommunista vezetésű tanács saját hatalmát féltve letartóztatta a köztiszteletben álló, megbecsült Szobonyát, ám a helybéliek nyomására végül szabadon kellett engednie. Szobonya a széteső kommunista tanácsrendszer helyén kiépülő demokratikus helyi, önigazgató szervezet, a Forradalmi Bizottság titkára lett. Megszervezte a nemzetőrséget, és sikerrel tartotta fenn a rendet. Ha kellett, a tömeghangulattal is szembefordult: megfékezte az indulatokat, elejét vette az önbíráskodásnak. Kapcsolatot épített ki a megyei és a járási bizottságokkal, élelmiszersegélyt küldött a harcoló budapestieknek. Október 31-én a Forradalmi Bizottság megfogalmazta 19 pontos követelését, amelyben többek között a nemzeti függetlenség és a szabadságjogok mellett állt ki, és engedélyezte a koalíciós pártok szervezését. Szobonya szoros kapcsolatban állt a helyi tüzéralakulat Forradalmi Katonai Tanácsával, s helyeselte, amikor a november 4-i szovjet támadás hírére az katonai előkészületeket rendelt el a község védelmére. Fegyveres konfliktus azonban nem történt, mert miután kiderült, hogy nem bontakozik ki országos általános védelmi harc, elrendelte a leszerelést. Amikor a szovjet csapatok elérték Jánoshalmát, egyedül maradva „fogadta” a vezetőket; a parancsnok akkor még köszönetet mondott neki a rendért és nyugalomért, de ez nem volt enyhítő körülmény abban a későbbi perben, amelyben éppen azt hozták fel legsúlyosabb bűneként, hogy a szovjet csapatok elleni katonai előkészületeket irányította.

A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával tartóztatták le 1957. február 8-án. A koncepciós per vádja arra a feltételezésre épült, hogy ha jöttek volna a szovjet csapatok, akkor lőttek volna.

„Zoltán bácsi végig megőrizte méltóságát a börtönben, békített, bátorított, erőt öntött belénk. S gondolkodásának középpontjában a becsületesség és a család melletti hűség állt”. Így emlékezett rá egykori sorstársa, Fónay Jenő.

Öt vádlott-társa közül a Lengyel-tanács egyedül őt, a 3 gyermekes édesapát ítélte halálra, amelyet másodfokon, a Legfelsőbb Bíróság Mecsér József vezette tanácsa szeptember 17-én helybenhagyott. 1958. szeptember 29-én végezték ki, utolsó szavai ezek voltak: „Hazámért és Jánoshalma népéért!”

Idézetek

Fónay Jenő, az egykori sorstárs a következő szavakkal emlékezett vissza Szobonya Zoltánra: „Zoltán bácsi végig megőrizte méltóságát a börtönben, békített, bátorított, erőt öntött belénk. S gondolkodásának középpontjában a becsületesség és a család melletti hűség állt”.