Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.19
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Németh Szilárd: a határzár megépítése előtt érkeztek a terroristák

A határzár megépítése előtt egy héttel érkeztek Magyarországra a párizsi, illetve brüsszeli merényleteket elkövető terroristák - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.

A Magyar Idők kedden írt arról, hogy a tavaly november 13-ai párizsi és a 2016. március 22-ei brüsszeli merényleteket elkövető terroristasejt több tagja tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon. A lap szerdai számában pedig arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam Szíriából irányította őket.

Németh Szilárd az M1-en elmondta: a terroristák gyakorlatilag nem is rejtették véka alá ittlétüket: profi hamis útleveleikkel telefonkártyákat vásároltak, bejelentkeztek szállodába, hivatalos, banki úton vettek föl pénzt, amiből finanszírozták az útjukat Párizsba és Brüsszelbe. Az őket irányító Iszlám Állam ugyanis pontosan tudta, hogy abban a káoszban, amit a napi tízezer ember érkezése okozott Magyarországon, nyugodtan megtehetik ezt - tette hozzá.

Németh Szilárd szerint nemcsak a jövőben érkezők, hanem a már Európában lévők miatt is aggódni kell, hiszen másfél millióan érkeztek, és ötszázezer emberről senki nem tudja, miért jött és hol van.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×