eur:
409.89
usd:
359.62
bux:
86334.51
2025. április 14. hétfő Tibor

Most vágjunk bele az épületfelújításba!

Most érdemes megkezdeni az épületfelújításokat – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A szervezet szóvivője elmondta: a denevérkolóniák kilakoltatását ősszel lehet elvégezni, a fecskefészkek pedig március végéig távolíthatók el az épületekről.

„Amikor az épületek felújítása, külső szigetelése, nyílászárócseréje védett élőlényeket érint – például denevéreket, sarlós fecskéket, füsti- és molnárfecskéket –, akkor engedélyt kell kérni a megyei kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségétől” - figyelmeztetett Orbán Zoltán.

A madártani egyesület szóvivője elmondta, hogy az engedélyt probléma nélkül megkapják a kivitelezők, csak egy kitétel van, hogy költési időszakban nem lehet ezeket a munkálatokat elvégezni.

„Sajnos az a tapasztalatunk, hogy a kivitelezők nem foglalkoznak ezzel a törvénnyel, vagy nem ismerik ezt a törvényt, és általában június, július, augusztus környékén hívják fel a Madártani Egyesületet, mert észrevették, hogy a falakban fecskék vagy denevérek élnek, és kérdezik, hogy mit lehet ilyenkor csinálni” - osztotta meg tapasztalatait a szakember.

Közölte, ha valaki nem várja meg a költési időszak végét, nemcsak a természetvédelmi törvényt sérti meg, hanem állatkínzást is elkövet, tehát legrosszabb esetben nemcsak sok millió forintos bírságot, hanem akár 3-4 év börtönbüntetést is kaphat.

„A nyár végi, kora őszi időszak azért nagyon fontos, mert a denevérkolóniák őszi eltávolítására augusztus 15-e és október 31-e között van lehetőség” -

hangsúlyozta.

„Ha tudjuk, hogy még idén ősszel, télen, vagy jövő kora tavasszal felújítások lesznek, akkor még most szeptemberben kell beadni a kérelmet, és az abban leírtak szerint el lehet távolítani a denevéreket október 31-éig” - tanácsolta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

Hozzátette, hogy a fecskék esetében pedig pontosan fél évünk van arra, hogy eltávolítsuk a fészkeket.

A szakember szerint az eltávolított fecske és denevérlakóhelyeket érdemes máshol pótolni.

„Ha eltűnnének a lakott területekről, a lakótelepekről a denevérek és a fecskék, akkor sok százezerrel több szúnyog fogja a vérünket szívni”

- indokolta Orbán Zoltán.

„Ezért érdekünk, hogy a környezetünkben legyenek, és amikor egy nagy lakótömböt sok tízmillió forintból felújítanak, akkor körülbelül 10-15 ezer forintért a felújítás után ki lehet tenni a felújított falakra, a környező fákra a mesterséges denevérodúkat, sarlósfecskeköltő ládát, füsti- és molnárfecske műfészket, így itt lehet tartani ezeket az állatokat” - tanácsolta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

A szakember jó példaként említette Németországot, ahol kandeláberlábakon álló molnárfecske-fészkeket gyártanak, és tucatnyi nagyságrendben helyeznek ki országszerte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ukrán kritika: alkalmatlan a német fegyverek többsége a háborúra

Ukrán kritika: alkalmatlan a német fegyverek többsége a háborúra

Az Ukrajnát támogató országcsoport brüsszeli találkozóján a német védelmi miniszter újabb fegyverszállítmányt jelentett be az Oroszország által ostromlott országnak. Ukrajna ugyanakkor egy kiszivárgott dokumentum szerint elégedetlen a német fegyverek bevethetőségével.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.04.14. hétfő, 18:00
Magyar Levente
a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára
Brutális támadás érte Szumit, Zelenszkij Ukrajnába hívta Trumpot – Háborús híreink hétfőn

Brutális támadás érte Szumit, Zelenszkij Ukrajnába hívta Trumpot – Háborús híreink hétfőn

Virágvasárnap az oroszok két ballisztikus rakétát lőttek ki az északi Szumi városára, a támadásban 34 polgári lakos vesztette életét, 117-en megsebesültek. Ez volt ebben az évben eddig a legtöbb civil halálos áldozatot követelő orosz támadás Ukrajna ellen. A világ vezetői sorra ítélték el a történteket. Az Egyesült Államok vezetői ugyan együttérzésüket fejezték ki, de nem ítélték el egyértelműen Oroszországot a támadásért. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította Ukrajna partnereit, gyakoroljanak még nagyobb nyomást Moszkvára. Egy a támadástól függetlenül, vasárnap sugárzott interjúban az ukrán államfő ukrajnai látogatásra hívta Donald Trump amerikai elnököt. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×