Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
332.08
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Magyarok tízezreit hajtották a halálba

Az első világháborúban Szerbiában hadifogságba esett magyar katonák szenvedéseit bemutató vándorkiállítás nyílt a Szamár-sziget szellemkatonái - A nagy háború balkáni halálmarsa címmel szombaton, Székesfehérváron.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára megnyitójában rámutatott, hogy a tárlat olyan történetet mesél el, amiről évtizedekig nem volt szabad beszélni sem.

Felidézte, hogy több mint 80 ezer, magyar és osztrák katona esett hadifogságba, ám 1915 őszén már csak 35 ezret tartottak nyilván, ennyien élték túl az embertelen körülményeket. Őket átterelték az albán havasokon, 23-24 ezer katonát hajóztak be Albániában, majd szállítottak Asinarára (Szamár-sziget). A háború végére mindössze hatezer hadifogoly maradt életben.

Az államtitkár szerint halálmarsuk a megmaradásról szólt, ez lett a tétje a Trianon utáni Magyarországnak is.

Vargha Tamás kiemelte, hogy a megmaradás a tét ma is, amikor majdnem ezen az útvonalon menekültek százezrei érkeznek Európába. Mint mondta, Magyarország mindent megtesz, hogy az országot és Európát megvédje azok ellen is, akik európai vezetőként ezt máshogy gondolják, és az európai kultúrát elveszítenék az érkező milliók miatt.

Major Anita a tárlat egyik rendezője elmondta: az egyre bővülő tárlat a fővárosi bemutatót követően eljutott Szombathelyre, Marosvásárhelyre, Székelyudvarhelyre, Hódmezővásárhelyre. Székesfehérvárra a Hadtörténeti Intézetből érkezett és október 7-ig lesz látható.

A balkáni halálmarsot feleségével és egyben kutatótársával, Major Anitával végigjáró Margittai Gábor elmondta, Székesfehérvár olyan város, ahonnan a történet elindult. Felidézte, hogy 1914-ben a város és Fejér megye bakái eufórikus hangulatban indultak el a frontokra, azonban már az első puskalövés után elgyötörten és éhezve estek hadifogságba például a szerb fronton.

Hangsúlyozta, hogy a Szamár-szigeten történtek körül "emlékezetpolitikai háború" dúl többek között Szerbiával, ezért a magyaroknak folyamatosan meg kell mutatnia a valóságot, hogy ne a történelemhamisítás győzedelmeskedjen.

Elmondta még, hogy az összes, a szigetre érkező magyar hadifogoly közül hatezren tértek haza, de sokan közülük 1-2 éven belül meghaltak a poszttraumás sokk miatt.

A székesfehérvári Helyőrségi Klubban látható kiállításon korabeli fotók, valamint a hadifoglyok történetét feltáró kutatóút során készült fotók és filmfelvételek segítségével kaphat betekintést a balkáni halálmars történetébe a látogató.

A tárlat megnyitóját követően egy másik, szintén e témához kapcsolódó kiállítás is megnyílt Székesfehérváron. Az asinarai-szardíniai haláltábort megjárt Kuczka Mihály festőművész kiállítása a Fekete Sas Patikamúzeumban látható november 6-ig.

Kuczka Mihály kiállítása az olasz frontról egy évvel később a szigetre került honvédek mindennapjairól tanúskodik. Az Asinara oda-vissza című kamarakiállítás a festőművész katonáskodását és raboskodását mutatja be festményein és vázlatrajzain keresztül, amelyeket Asinara börtönszigetén készített.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×