Infostart.hu
eur:
382.4
usd:
327.79
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma

Nagyot kaszált a rendőrség a traffipaxos akcióval!

Több mint 4300 közlekedési jogsértést tárt fel a rendőrség három nap alatt, a keddtől csütörtökig tartó országos sebességmérő akciója során - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség a TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján augusztus 23-án, 24-én és 25-én tartott Magyarországon közlekedésbiztonsági ellenőrzést. Az európai kampány ezúttal a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrésére irányult.

A három nap alatt összesen 4323 jogsértést dokumentált a rendőrség, ebből 1340 esetben a jármű megállítását követően annak vezetőjével szemben intézkedtek a járőrök. A helyszíneken 1258 járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni vagy közigazgatási bírságot, további 82 esetben szabálysértési illetve közigazgatási eljárást indítottak a felelősségre vonás érdekében.

Az ellenőrzés során 1 illegális bevándorlót, 1 embercsempészéssel megalapozottan gyanúsítható személyt, valamint 1 körözött személyt is elfogtak a rendőrök, 9 fővel szemben pedig bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást.

Forrás: police.hu

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

A Bosch csoport két magyarországi telephelyén is on-site naperőművet épít az E.ON, és 20 éves, hosszútávú energiavásárlási szerződés (PPA) keretében látja el a vállalatot zöldenergiával. A konstrukciónak számos előnye van az ellátásbiztonság, a kiszámítható költségek és a dekarbonizációs célok szempontjából egyaránt. Arról, hogy miért éri meg valójában ezt a megoldást választani, hogyan érdemes belefogni, és milyen szempontokat érdemes mérlegelni a döntés során, a Portfolio Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdezte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×