INFORÁDIÓ 
2021. január 22. péntek
Artúr, Vince

3-as metró

felújítás

lázár jános

tarlós istván

Akkor most ki miatt csúszik a 3-as metró felújítása?

InfoRádió

Lázár János szerint a főváros késlekedése miatt nem írták még ki a 3-as metró felújításáról a közbeszerzési pályázatot, Tarlós István azonban a kormányt hibáztatja a késlekedésért.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján a tárcavezető a 3-as metró felújítására vonatkozó újságírói kérdésre úgy vélte, hogy leghamarabb jövő tavasszal kezdődhet a rekonstrukció.

"Kizárt dolognak tartom, hogy az idei esztendőben a felújítás meg tudjon kezdődni, tekintettel arra, hogy a főváros nem írta még ki a közbeszerzési pályázatot, tehát nem jelent meg a közbeszerzési felhívás. Ha most megjelenne, akkor jövő tavasszal kezdődhetne leghamarabb a felújítás, de minden nap további késedelmet jelent" - mondta Lázár János.

Tarlós Istvánt főpolgármester azonban még aznap este a HírTV-nek nyilatkozva cáfolta, hogy a főváros késlekedése miatt akadt volna el a 3-as metró felújításának előkészítése.

"Ez egy rendkívül félrevezető és téves információ. Nem arról van szó, hogy a főváros hibájából áll a közbeszerzés, hanem arról, hogy az állam - egyébként számomra elfogadható és helyes módon - '14 óta országosan rá akar látni az uniós nagyprojektek alakulására és pénzfelhasználására. Ebből az okból és indítékból hónapok óta folyik az egyeztetés a kormány kontakt személyével, aki nem képes ezt az egyeztetést lezárni. Emiatt nem indítható el a közbeszerzési eljárás, nem pedig a főváros hibájából" - hangsúlyozta a városvezető. 

Tarlós István hozzátette, hogy már szerdán levelet küldött a kormányfőnek, amelyben közbenjárását kérte az ügy előremozdításáért.

Kapcsolódó hang

Akkor most ki miatt csúszik a 3-as metró felújítása?
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018