Infostart.hu
eur:
382.4
usd:
327.85
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma

Felülírja a pártszimpátiát a migrációs kormánypolitika támogatottsága

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az ellenzéki szimpatizánsok több mint fele is elégedett a kormánnyal bevándorlásügyben. A kormánypártok támogatottsága továbbra is messze a legmagasabb.

A szervezet közleményében azt írták: a magyarok 68 százaléka elégedett azzal, ahogyan a kormány az illegális határátlépéseket kezeli, e téren az ellenzéki szimpatizánsok 51 százaléka is a kormány mögött áll.

Tízből nyolc magyar (a megkérdezettek 81 százaléka) változatlanul tart attól, hogy az illegális bevándorlók között terroristák is lehetnek, a megkérdezettek csaknem négyötöde (79 százaléka) pedig a kényszerbetelepítéssel szemben foglal állást.

Úgy fogalmaztak: jól mutatja az ügy "pártszimpátiát felülíró jelentőségét", hogy tízből hét ismeretlen pártpreferenciájú ember (a politika iránt nem vagy kevésbé érdeklődők) 74 százaléka, de még a baloldaliak kétötöde (41 százaléka) is kvótaellenes.

A pártok támogatottságában nem történtek érdemi, egy százalékpontot meghaladó változások júliushoz képest - írták. A pártversenyt továbbra is a Fidesz-KDNP vezeti, a kormánypártokat a teljes felnőtt népesség 32 százaléka támogatja. A Jobbikkal 12, a szocialistákkal 10, a Demokratikus Koalícióval (DK) 6, az Együttel 2, a Liberálisokkal 1, a Lehet Más a Politikával (LMP) 4 százalék szimpatizál.

A legvalószínűbb listás eredményeket nézve a kormánypártok 45 százalékon állnak, míg a Jobbik 22, az MSZP 10, a DK 9, az Együtt 2, a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Liberálisok 1-1, az LMP pedig 6 százalékon.

A Heti Válasz számára készített telefonos közvélemény-kutatást augusztus 12-15. között végezték ezer ember megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. Ezerfős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

A Bosch csoport két magyarországi telephelyén is on-site naperőművet épít az E.ON, és 20 éves, hosszútávú energiavásárlási szerződés (PPA) keretében látja el a vállalatot zöldenergiával. A konstrukciónak számos előnye van az ellátásbiztonság, a kiszámítható költségek és a dekarbonizációs célok szempontjából egyaránt. Arról, hogy miért éri meg valójában ezt a megoldást választani, hogyan érdemes belefogni, és milyen szempontokat érdemes mérlegelni a döntés során, a Portfolio Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdezte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×