eur:
416.43
usd:
401.15
bux:
79973.37
2025. január 7. kedd Attila, Ramóna

Trócsányi: a sztálinizmus és a Gulág-rendszer a történelem egyik mélypontja volt

A sztálinizmus, illetve a gulágok rendszere nemcsak a 20. század, hanem az egész történelem egyik mélypontja volt: szégyenfolt, sebhely Európa és a világ arcán. Azt kell mondanunk rá, hogy soha többé! - jelentette ki az igazságügyi miniszter hétfőn, a totalitárius diktatúrák áldozatai európai emléknapjának előestéjén Budapesten, a Gulág áldozatainak emlékművénél rendezett megemlékezésen.

Trócsányi László kifejtette: a bolsevizmus embert emberrel, közösséget közösséggel állított szembe, és dicsőítette az erőszakot. A betegség elmúlt, de ezek a kórokozók továbbra is jelen vannak; önmagában semmilyen intézkedéssel, még a legjobb alkotmánnyal és törvényekkel sem lehet teljesen kiirtani őket. "Az emlékezet segít a szív tisztulásában és a közösség immunrendszerének erősítésében a gonosz ellen" - tette hozzá.

A bolsevizmus olyan ideológia volt, amely úgy ígért földi mennyországot, hogy megtagadta Istent - ám ezzel az embert is megtagadta. Legalábbis megtagadta az ember egyetemességét: a kommunizmus szerint nincsenek univerzális emberi értékek, csak osztálytudat, osztályérdek, sajátos osztályerkölcs - mondta.

Trócsányi László arról beszélt: a sztálini rendszer nem egyszerűen a jogállamisággal szakított, hanem az egyéni felelősség elvével, az európai és egyetemes emberi civilizációnak egyik alapvető vívmányával. Emlékeztetett, hogy a szovjet büntetőtörvénykönyv 1934 után külön tényállásként rögzítette, ha valaki "a nép ellenségének családtagja" volt.

Ez a megfélemlítés új fokozatát jelentette. Az embert már a saját családja sem védhette meg - mondta, utalva arra, hogy a szovjet úttörők elé olyan gyereket állították példaként, aki saját édesapját tagadta meg és jelentette fel, mert kulák volt. Emlékeztetve arra, hogy az alaptörvény nemzeti hitvallása kimondja: "tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését".

Megemlítette: embermilliók érezhették úgy, hogy a 20. század soha véget nem érő sötétséget és szenvedést hozott számukra, miközben ugyanez a század soha nem látott technikai fejlődést, jólétet hozott más embermilliók életében.

Azt mondta, a történelem misztérium; kötelességünk szemlélni a titkot, és még inkább kötelességünk emlékezni az áldozatokra, együtt érezni a "megalázottakkal és megszomorítottakkal".

Bárki a gulágra kerülhetett: elég volt egy rágalom, egy gyanú, vagy valamilyen társadalmi csoport elleni kollektív megtorlás, amikor már egyéni gyanúra, rágalomra sem volt szükség. Sokféleképpen lehetett a gulágra kerülni, bírói ítélettel vagy - jellemzőbb módon - anélkül is.

Európában 2009 óta augusztus 23-án, az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának évfordulóján tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapját.

Címlapról ajánljuk
Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

A forráshiány és az elvonások miatt reálértékben kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk az önkormányzatoknak idén, mint 2024-ben – mondta az InfoRádióban a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester szerint az önkormányzatoknak nem maradt más lehetősége, mint az adóemelés és bizonyos kiadások visszafogása annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a mindennapi működést.

„El tudjuk érni, hogy Putyin rábólintson, próbálják meg meggyőzni Zelenszkijt”

A pozsonyi parlament alelnöke szerint a szlovák kormány képes lenne elérni, hogy Vlagyimir Putyin részt vegyen az orosz-ukrán háború lezárását előidéző béketárgyaláson, amennyiben azt Pozsonyban tartanák. Andrej Danko megerősítette, hogy találkozni fog az orosz parlament és kormány képviselőivel. A szlovák ellenzéket arra szólította fel, hogy ők győzzék meg ugyanerről Volodimir Zelenszkijt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.07. kedd, 18:00
Aczél Petra
kommunikációs szakértő, a MOME rektorhelyettes
Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Vegyes mozgásokat mutattak az ázsiai tőzsdék a hétfői kereskedésben, míg Európában pozitív elmozdulásokkal indult az új hét. Az európai piacokon dél környékén begyorsult az emelkedés azt követően, hogy információk szivárogtak ki Donald Trump vámemelési terveivel kapcsolatban, később azonban elfogyott a lendület, miután Trump cáfolta a lapértesüléseket. Mindeközben az amerikai tőzsdék emelkednek a tech szektor vezetésével. A mai napon ugyan még nem érkeznek igazán piacmozgató makroadatok, azonban a hét későbbi részében több fontos amerikai munkaerőpiaci mutató is napvilágot lát majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×