Infostart.hu
eur:
375.27
usd:
317.7
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina

Ünnepel az Állatkert

Megnyitásának 150 éves évfordulóját ünnepli kedden a Fővárosi Állat- és Növénykert. Ebből az alkalomból egész napos, zenés családi programokkal várják az érdeklődőket.

Meghosszabbított nyitva tartással, este 10 óráig várja kedden látogatóit a 150 éves Fővárosi Állat- és Növénykert – tájékoztatta az InfoRádiót Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője.

A budapesti létesítmény a világ egyik legrégebbi állatkertje. Alapításának gondolata már a reformkorban, az 1820-as év 1830-as években is felvetődött.

Az „alapító atyák" között volt Szabó József geológus, Kubinyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Gerenday József, a Füvészkert igazgatója, és legfőképpen Xántus János, aki ekkorra már elismert zoológus és etnográfus volt. Ő lett aztán az igazgatója Magyarország első állatkertjének, amely 1866. augusztus 9-én a déli harangszóra nyitotta meg kapuit.

30 évvel később azonban csődbe ment, ugyanis az akkori hatóságok olyan magas bérleti díjat állapítottak meg, hogy azt nem tudták kigazdálkodni. Az Állatkert azonban nem szűnt meg, hanem azt 1907-ben Budapest főváros vette át.

Bárczy István főpolgármester programjának keretében több mint négymillió aranykoronás költségen teljesen újjá is építették. A kert ma is meglévő műemlék épületeinek többségét ekkor adták át.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Az Európai Bankhatóság (EBA) elindított el egy nyilvános konzultációt a hitelkockázati keretrendszer egyszerűsítéséről és értékeléséről szóló vitairatáról (Discussion Paper). A vitairat előzetes ötleteket vázol fel a hitelkockázati keretrendszer használhatóságának, hatékonyságának és egyszerűségének javítására, azzal a céllal, hogy szélesebb körű vitát ösztönözzenek arra irányulóan, hogy hogyan lehetne jobban strukturálni az EBA ezen a területen folytatott munkáját a jövőben. A beérkezett észrevételek alapján fogja az EBA felmérni a lehetséges egyszerűsítéséket a jövőbeli szakpolitikai munkája részeként. A konzultáció 2026. május 10-ig tart.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×