Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Visszaadnák az iskolaigazgatók döntési jogkörét

Párbeszéd nélkül nem lehet jó iskolát építeni - mondta az emberi erőforrások minisztere az országos igazgatói konferenciasorozat szegedi állomásán.

A szakmai fórumok rendelkezésre állnak, ezért érdemes ezekre koncentrálni – reagált a szerdai pedagógussztrájkra az emberi erőforrások minisztere Szegeden. Balog Zoltán közölte, a munkabeszüntetésben a pedagógusok kevesebb mint 20 százaléka vett részt, a kormány azonban nemcsak a sztrájkot nem támogató négyötöddel, hanem valamennyi tanárral szeretne párbeszédet folytatni.

A miniszter az M1-nek azt mondta, a 2017-es költségvetésben a köznevelésre 130 milliárd forint többlet áll majd rendelkezésre. Emellett idén és jövőre is folytatódnak a pedagógusbér-emelések.

„Az már biztos, hogy nagyon jelentős pluszforrások érkeznek. Csak a Klebelsberg rendszerébe, tehát az állami fenntartású iskolák rendszerébe plusz 130 milliárd forint, valamivel több is, amiből lesz béremelés 2016 és 2017 szeptemberében is. Most éppen arról kérdeztük meg a pedagógusokat, akarnak-e ebben valamilyen differenciálást. Egyébként magának az intézményrendszernek is jelentős pluszpénzt fog ezt jelenteni, és az intézményfenntartásnak a rendszere is változni fog.”

Balog Zoltán a pedagógussztrájkról szólva megismételte az államtitkárság korábban is közölt álláspontját: az iskolákban nincs helye a pártpolitikának. Beszélt arról is, hogy a köznevelés átalakításakor az a legfontosabb, hogy a tervezett változások javulást hozzanak. A tárcavezető felvetette, hogy a 2017-es béremelésnél legyen lehetőség a minőség és a munkaterhelés alapján differenciálni. Mint mondta, ebben a folyamatban a legfontosabb lépés az igazgatói jogosítványok visszaadása és az intézményvezetők döntési jogkörének bővítése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×