Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Gyűlnek az aláírások az ellenzéki népszavazási kezdeményezésekre

Négy nap alatt mintegy 50 ezer támogató aláírás gyűlt össze az ellenzék által kezdeményezett népszavazásokra - jelentette be Kész Zoltán független országgyűlési képviselő szombaton Budapesten.

A Bibó István Szakkollégium előtt tartott, az MSZP által szervezett megmozduláson a képviselő elmondta: az országnak elege van az "Orbán-Habony-rezsimből és a szkinhed-kormányból, az urizálásból és az arroganciából". Hozzátette: ez abból is látszik, hogy a "lopásgátló" népszavazást már hetvenkét civil szervezet is támogatja.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a szakkollégium kerítésére felállva azt mondta: a demokrata nem fél, ugyanis félni a hatalomnak kell.

"Ha elvesz valamit a néptől, azt a jogot, hogy dönthessen a saját sorsáról, akkor kellenek olyanok, akik érvényt szereznek a népakaratnak" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a népszavazás arról szól, esélyt kapnak-e Magyarország lakói a saját sorsukon változtatni.

Gőgös Zoltán, a szocialista párt elnökhelyettese a kollégium előtt összegyűlt párttársai és az őket támogató civilek előtt úgy fogalmazott, hogy a népszavazási kezdeményezésük akár milliókat is "elvihet" az urnákhoz.

A politikus szövetséget ajánlott azoknak, akik úgy gondolják, hogy az MSZP segíthet, mert - mint mondta - nem hiszi, hogy ez a kormány magától átadná a hatalmat.

A demonstráción - amit flashmobnak hirdettek - a résztvevők egy nagy méretű molinót is magukkal hoztak, amelyre Orbán Viktor miniszterelnök és Habony Árpád stilizált képét rajzolták polipkarokkal együtt.

A két szocialista politikus és a független országgyűlési képviselő kedden jelentette be, közösen gyűjtik össze Kész Zoltán kétmillió forintos bérplafonnal és a szocialisták állami földek eladásával kapcsolatos népszavazási kérdéséhez a szükséges kétszázezer-kétszázezer aláírást.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 20:45
×
×
×
×