eur:
395.02
usd:
371.02
bux:
65160.25
2024. április 19. péntek Emma

Orbán Viktor: "nem Angela Merkel ellen gyűltünk össze"

Orbán Viktor kormányfő pénteken köszönetet mondott Horst Seehofer bajor miniszterelnöknek, hogy Bajorország megértéssel, negatív előítéletek nélkül fogadta Magyarország nehézségeit, amelyeket a migránsválság okozott. Orbán Viktor ezt a Horst Seehoferrel folytatott budapesti tárgyalása után mondta, közölve azt is, hogy egy EU-s megegyezés a törökökkel nem pótolhatja "a saját határaink önerőből történő megvédésének képességét".

A Parlamentben tartott sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök leszögezte: a Horst Seehoferrel folytatott megbeszélés célja nem az volt, hogy gyengítsék a német kancellárt. "Nem Angela Merkel ellen gyűltünk össze, nem azért jöttünk össze, hogy gyengítsük a német kormányt, nem azért jöttünk össze, hogy gyengítsük a hamarosan esedékes német választáson induló kormányzópártokat" - mondta.

Éppen ellenkezőleg - folytatta -, a magyar kormány a CSU és a CDU sikerében érdekelt, "mi egy erős német kormányban és egy erős német kancellárban vagyunk érdekeltek".

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a magyar kabinet által közölt álláspontot nem befolyásolja a német belpolitika: Magyarország szeptember óta ugyanazt mondja migránsügyben - "ha van választás Németországban, ha nincs".

A magyar-bajor kapcsolatokról szólva a kormányfő úgy fogalmazott: a magyar történelem azt tanította meg a magyaroknak, hogy "lehet ugyan Berlinbe rövidebb úton is eljutni, különösen légvonalban, de az okos magyar Münchenen keresztül megy mindig Berlinbe".

A magyar-bajor kapcsolatot kitüntetettnek nevezte, majd megköszönte Horst Seehofernek és a bajoroknak a Magyarországnak nyújtott támogatást, különösen azt, hogy Bajorország megértéssel, negatív előítéletek, rossz hang nélkül fogadta Magyarország nehézségeit, amelyeket a migránsválság okozott.

A miniszterelnök kitért a kétoldalú gazdasági kapcsolatokra is, kiemelve, hogy Magyarország Németországon belül Bajorországgal kereskedik a legtöbbet. Ma Magyarországon 2300 bajor cég működik, amelyek együtt több mint százezer munkahelyet működtetnek - közölte.

A kormányfőt a tájékoztatón kérdezték a hétfőn esedékes EU-Törökország-csúcstalálkozóról, amellyel kapcsolatban világossá tette: a magyar külpolitika fontosnak tartja, hogy az Európai Unió megállapodjon Törökországgal a migránsválság ügyében, azzal a megszorítással, hogy a magyar álláspont szerint a megegyezés a törökökkel nem pótolja "a saját határaink önerőből történő megvédésének képességét".

Azt is mondta, tudja, hogy a törökökkel való megállapodás "pénzbe fog kerülni", de Magyarország vállalja a törököknek adandó összeg rá eső részét. A vízummentesség kérdésében megismételte: a magyar elvi álláspont az, hogy ha kaphat a jövőben valaki uniós vízummentességet, akkor azt első helyen az ukránoknak kell megadni.

Megerősítette továbbá, hogy Magyarország a migráció mértékét illetően a nullát tartja optimálisnak, ezért semmilyen olyan megállapodást nem támogat, amely alapján Magyarországra szállítanának át migránsokat Törökországból.

"Képesnek kell lennünk arra, hogy légmentesen zárjuk a határainkat, és külön tudjuk válogatni saját erőből a menekülteket a gazdasági bevándorlóktól. Ezt a feladatot nem kívánjuk senki másnak átadni" - fogalmazott.

A kormányfő kiállt az európai uniós szerződések - így például a schengeni - betartásának fontossága mellett is, meggyőződése ugyanis: ha megengedik az EU-ban, hogy "a szerződések be nem tartásának kultúrája" tovább terjedjen, "azzal megássuk Európa sírját".

"Azért pendülök egy húron Seehofer miniszterelnök úrral, mert úgy gondolom, hogy Bajorország és Magyarország is a szerződések betartásának a kultúráját képviseli" - mondta Orbán Viktor, közölve: ebben nem köt kompromisszumot.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×