Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Sokan sportot űznek a gáz- és áramlopásból - lapszemle

Katonai bázist hoz létre a NATO Székesfehérváron - tudta meg a Magyar Idők. A Portfolio szerint úgy kell az áfacsökkentés az ingatlanpiacon, mint egy falat kenyér.

Szeptember végéig harminchárman kaptak összesen 91,5 millió forintos kártérítést a vörösiszap-károsultak közül abból a 400 millió forintos keretből, amelyet februárban különített el a kormány erre a célra - közölte a Magyar Nemzet a Veszprém Megyei Kormányhivatal tájékoztatása alapján. Eddig egyébként összesen hatvanan fordultak a szervezethez és csak egyetlen egy kérelmet utasítottak el.


Katonai bázist hoz létre a NATO Székesfehérváron - tudta meg a Magyar Idők. Magyarország már az év elején megtette felajánlását, a védelmi miniszterek jövő heti brüsszeli találkozóján azonban döntenek is a parancsnoki központról. A NATO 5000 fős, modern katonai eszközökkel ellátott gyors reagálású erejét irányítani és fogadni képes bázisok létrehozásáról már határoztak a balti államok, Lengyelország, Románia és Bulgária esetében.


Egyre több zebegényi üdülőtulajdonos életét keseríti meg a túlszaporodott vaddisznóállomány - írja a Népszabadság. Az ma már csak a kisebb gondja a telektulajdonosoknak, hogy az állatok feltúrják a kerteket: volt, akire rátámadt a malacait féltő koca.


Az Indexen arról olvashatnak, hogy Visonta közelében hamarosan termelésre fogják hazánk legnagyobb naperőművét. Az eddig üzembe állított fél megawattos napelemparkok után a Mátrai Erőmű Zrt. 15 megawattos létesítménye valódi szintugrást jelent. Bár a beruházás eredményeként 2014 végéhez viszonyítva 20 százalékkal nő a beépített napelem-kapacitás Magyarországon, lemaradásunk a világ élvonalához és a környező országokhoz képest óriási marad.


Egyre szűkül a pesti dugódíj belső köre, ám ettől még tömegek fizethetik a sarcot - olvasható a Népszabadságban. A mostani tervek szerint a kiskörúton belül autózóknak kellene dugódíjat fizetniük 2016-tól, kivéve, akik az Erzsébet hídra tartanak, de a belső díjfizető zóna az I. kerület nagy részére is kiterjedne.

Több ezer gyermeket veszélyeztethetett egy közétkeztetésért felelős cég, amelynek ceglédi főzőkonyháján kétszázötven kilogramm ismeretlen eredetű terméket talált a közelmúltban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága - írja a Magyar Idők. A telephelyen végzett ellenőrzéskor higiéniai hiányosságokat is feltárt a hatóság, amely lefoglalta és megsemmisítette a negyed tonna tisztázatlan származású terméket.

A repülőtereken vagy a bíróságokon már alkalmazott fémdetektoros kapu, a csomagok átvilágítása, zárttá tett vasútállomások - ezekre a lépésekre is szükség lehet a vasútbiztonság érdekében, ha az uniós közlekedési miniszterek a jövő héten elfogadják az erről szóló kezdeményezést - közli a Magyar Nemzet. A Vasutasok Szakszervezeténél hallottak a tervekről, de szerintük ezek itthon szinte kivitelezhetetlenek és inkább a vasútőrök számát kellene növelni.

Az Index szerint egy hatvankét éves magyar a világ legjobb szkanderese. Józsa Mihály a 60 év felettiek korosztályában, a 75 kg-os súlycsoportban jobb kézzel szerzett világbajnoki címet a Kuala Lumpurban rendezett szkander világbajnokság szerdai versenynapján. A magyar indulók emellett egy negyedik helyet szereztek a rangadón.



A Napi.hu-n arról olvashatnak, hogy nem sikerült megmenteni a Transzaero orosz légitársaságot. A tárgyalások résztvevői után az orosz kormány is jóváhagyta tegnap a csődeljárás megindítását - jelentette az Interfax orosz hírügynökség. Egy hónappal ezelőtt még arról lehetett olvasni, hogy Oroszország legnagyobb légitársasága, az Aeroflot vásárolhatja meg 1 rubelért a súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdő Transzaero részvényeinek 75 százalékát plusz egy részvényt.

A Portfolio szerint úgy kell az áfacsökkentés az ingatlanpiacon, mint egy falat kenyér. A lakásfejlesztők már évek óta lobbiznak az újlakásokat terhelő áfa csökkentéséért, hogy végre beindulhassanak az építkezések, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig tegnapi nyilatkozatában vetette fel az áfacsökkentés lehetőségét. A portál ingatlanpiaci szakértőket kérdezett arról, hogy miért van szükség az intézkedésre és milyen hatása lehet.

A pénzcentrum.hu szerint habár Lagzi Lajcsi ügye hatalmas port kavart a médiában, a 100 milliós kár mégis eltörpül a Magyarországon éves szinten ellopott áram- és gázmennyiség mellett. A hazai szolgáltatók tapasztalatai azt mutatják, idehaza sokan sportot űznek az illetéktelen vételezésből. Sokakat a brutális kötbér, az esetleges rendőrségi eljárás és az életveszély sem tart vissza.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×