Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Újabb jogorvoslat Hernádi Zsolt ügyében

A Mol elnök-vezérigazgatója nélkül kezdődik meg Horvátországban annak a büntetőpernek a tárgyalása, amelynek egyik vádlottja Hernádi Zsolt. A legfelsőbb bíróság ugyanis elutasította a Hernádi Zsolt védői által benyújtott fellebbezést. Hernádi Zsoltot Horvátországban azzal vádolják, hogy 2009-ben az akkori miniszterelnöknél kenőpénzért cserébe elérte: a Mol megszerezhesse az INA irányítási jogait. Kálló Izabella kérdezte Hernádi Zsolt védőjét, Zamecsnik Pétert.

"Miután még nem olvastam a legfelsőbb bíróság határozatát, mert a fordítás még nem érkezett meg, egyelőre csak annyi vehető ki, hogy megismételték azokat a szerintem tarthatatlan érveket, hogy mi mindenből lehet következtetni Hernádi Zsolt kvázi szökésére" - mondta az InfoRádiónak Zamecsnik Péter ügyvéd.

Hernádi Zsolt védője kifejtette, "most egy következő jogorvoslati fórum következik, ezt a horvát ügyvéd kollégáktól tudom, ez az alkotmánybírósági panasz lesz, ahol ennek a döntésnek az alkotmányjogi hátterét fogják majd megvizsgálni. Hogy erre mikor kerül sor, azt nem tudom."

A távollétes eljárással kapcsolatban Zamecsnik Péter kifejtette, ez hasonlít a magyar eljárásjogban is használt lehetséges eljárási módhoz. Nyilvánvaló kötelező a védelem, és hát lefolytatják úgy, hogy a vádlott nincs jelen. Persze nyilvánvalóan ehhez, ahogy a magyar jogban is társul egy rendelkezés, hogy ha és amennyiben valamikor majd a hatóságok számára előkerül a vádlott, akkor kötelező perújítás van, hiszen a távollétes eljárás gyakorlatilag arról is szól, hogy a védekezésnek ezen formájától el van zárva a vádlott - fejtette ki az ügyvéd.

"Ha most én lennék a bíró, akkor megvárnám ennek az alkotmánybírósági döntésnek a megérkezését, hiszen tegyük föl, hogy mondjuk ellentétes döntést hoznak, akkor kár volt megkezdeni az egészet" - válaszolta arra a kérdésre, hogy az első tárgyalási napot az alkotmánybírósági beadvány ellenére is megtarthatja-e a bíróság.

"Ez nagy valószínűséggel kijelenthető" - mondta Zamecsnik Péter arra, hogy bár még nem tudják az első tárgyalás időpontját, de a MOL elnök-vezérigazgatója nem lesz jelen ezen a tárgyaláson.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×