eur:
393.77
usd:
364.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kövér: a jó döntéseknek és a jó kommunikációnak köszönhető a siker

A kormány jó intézkedéseket hozott és el is tudta ezt magyarázni a választóknak, ennek köszönhető a kormánypártok győzelme - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke elégedett volt a választás eredményével a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

"Négy ilyen nehéz esztendő után, egy válság legmélyéről visszahozva az országot, rengeteg olyan intézkedést megtéve, amelyek emberek, csoportok jogos érdekeit szükségszerűen sértette, szóval ezek után az esztendők után ezt az eredményt elég jó eredménynek tartom" - fogalmazott Kövér László.

A házelnök a kormányzati kommunikációt is dicsérte.

"A kormány nemcsak, hogy jól döntött, jó intézkedéseket hozott, az országot sikeresen vezette ki az országból, hanem mindezt az emberekkel tudatosította is. Tehát el tudta magyarázni, hogy ezekre az intézkedésekre miért van szükség és mi ezeknek a várható költsége az egyik oldalon - az emberek oldaláról -, a másik oldalon pedig mi az a hozadék, amiben mindannyian reménykedhetünk" - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.

Arról, hogy az utóbbi időszak botrányai mennyire érdekelték az embereket, Kövér László azt mondta: ő nem tapasztalt semmilyen erre irányuló érdeklődést.

"Azt is mondhatnám, hogy Simon Gábor százmilliói sem hozták lázba a választókat a mi oldalunkon sem. Tehát talán az emberek már kitanulták a demokráciát és nagyjából mindent a helyén tudnak kezelni. A botrányokat a választási kampány meg a politika egy elkerülhetetlen, nem különösebben szívderítő velejárójának tartják, és megtanultak a lényegre figyelni. A lényeg pedig mégiscsak az, hogy ma 250 ezer emberrel több dolgozik, mint 2010-ben" - fogalmazott Kövér László.

A házelnök úgy látta, hogy a most következő lesz az első olyan uniós választás, amely nem a választók büntető vagy jutalmazó szavazatairól szól, hanem arról, milyen mértékben kaphatnak a politikai szereplők lehetőséget Magyarország európai képviseletére.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×