Magyarország további céljának nevezte a kormányfő, hogy termelési központ mellett európai innovációs terület legyen. Orbán Viktor a 3. Magyar-Török Üzleti Fórumon azt is szorgalmazta, hogy mindkét országnak legyen egy-egy nagy befektetése a másik államban. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a kabinet célja, hogy jövőre megduplázza a kétoldalú külkereskedelmi forgalmat Törökországgal. Hasonlóképpen nyilatkozott a török államfő is. Abdullah Gül korábban Áder János köztársasági elnöknek azt mondta: Ankara a közeljövőben 5 milliárd dollárra szeretné növelni a kereskedelmi forgalom jelenlegi 2 milliárdos értékét.
A hét első felében minden magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár megkapja választási értesítőjét. A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása arra hívja fel a figyelmet, hogy a választópolgár az állandó lakóhelye szerinti helyi választási irodához fordulhat, ha nem kap értesítőt, és akkor is, ha esetleg elveszíti. A választópolgárok az értesítőn szereplő adataikkal ajánlhatnak érvényesen képviselőjelöltet. A voksolást lebonyolító szervezet arról is tájékoztatott, hogy eddig csaknem 320 ezer ajánlóívet igényeltek. 2600 egyéni jelölt fordult az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodákhoz, hogy beszerezze a mától (hét) kérhető dokumentumot. Ezeken az íveken kell legkésőbb március 3-ig összegyűjteniük a választáson jelöltként indulni szándékozóknak az induláshoz szükséges 500 érvényes támogató aláírást.
Kihirdették a Magyar Közlönyben a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt. A február 6-án elfogadott törvény szerint április elsejétől 6,5 százalékkal lesz olcsóbb a lakossági gázszolgáltatás, a villamos energia ára szeptembertől 5,7, a távhő ára októbertől 3,3 százalékkal csökken.
Rendben lezajlott a felsőoktatási felvételi eljárás jelentkezési időszaka - közölte a területért felelős államtitkárság. A tájékoztatás szerint jelenleg a jelentkezések hitelesítése zajlik. A felsőoktatásba az nyerhet felvételt, aki február 15-ig érvényes jelentkezést nyújtott be legalább egy jelentkezési helyre, befizette az eljárási díjat és rendelkezik a továbbtanuláshoz megfelelő végzettséggel.
Összesen 110 milliárd forintot szán a kutatás-fejlesztési infrastruktúra fejlesztésére, köztük műszervásárlásra Magyarország a 2020-ig tartó uniós fejlesztési időszakban. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hangsúlyozta: az érintett időszakban a hazai társfinanszírozással együtt 7480 milliárd forint jut fejlesztésre, ennek több mint 10 százalékát 767 milliárdot kutatás-fejlesztés-innováció célokra terveznek.
Bankkártyák adatait lopták el több újpesti pénzkiadó automatából. A BRFK adatai szerint az ismeretlen tettesek október és december között több ATM kártyanyílásán másolóeszközt helyeztek el, amivel megszerezték a bankkártyák adatait és az azokhoz tartozó PIN kódot. A IV. kerületi rendőrkapitányság készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel visszaélés gyanúja miatt indított eljárást.
Elhunyt Bíró Gáspár egyetemi tanár, az ENSZ korábbi különmegbízottja. A neves kisebbségi jogi szakértő 55 éves volt. 1991-ben szakértőként részt vett az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának eseti csoportjában, amely a kisebbségek jogainak deklarációját dolgozta ki. 1992-től 1998-ig ő volt az ENSZ különleges jelentéstevője Szudánban. Bíró Gáspár aktívan részt vett a magyarországi kisebbségi törvény kidolgozásában, amelyért 1995-ben megkapta a Kisebbségekért kitüntetést.




