Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

A mentelmi bizottság elnöke nem kezdeményez vagyonnyilatkozati eljárást Szijjártó Péterrel szemben

Nem kezdeményez vagyonnyilatkozati eljárást Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő ügyében az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke.

Rubovszky György hétfőn az MTI kérdésére elmondta: őt meggyőzték a kormánypárti képviselő által rendelkezésre bocsátott adatok. Jelezte: nem kíván vagyonnyilatkozati eljárást indítani, és álláspontjáról levélben tájékoztatja a mentelmi bizottság tagjait, akiknek öt napjuk van, hogy ez ellen vétót emeljenek. Közlése szerint Szijjártó Péter esetében a K-monitor közhasznú egyesület kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást.

Budai Bernadett MSZP-szóvivő és Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője múlt héten sajtótájékoztatón jelentették be, hogy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkárral szemben a baloldali összefogás. Budai Bernadett azt mondta: Szijjártó Péter nem tud elszámolni tavalyi 16 millió forintos vagyongyarapodásával.

Ruboszky György szavai szerint ez a kezdeményezés nem érkezett meg a testülethez.

Az elnök kérdésre elmondta közölte azt is, hogy Orbán Viktorral összefüggésben sem érkezett eddig hivatalosan semmilyen megkeresés a bizottsághoz. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szintén sajtótájékoztatón jelentette be a múlt héten, hogy a pártjához tartozó parlamenti képviselők vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek a mentelmi bizottságnál a miniszterelnökkel szemben. A politikus azt mondta, hogy a kormányfő politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül nem igazolható a vagyongyarapodása.

Rubovszky György arról is tájékoztatott, hogy tervei szerint jövő hétfőn délelőttre hívja össze a mentelmi bizottság újabb ülését a Simon-ügyben. Megerősítette, hogy hétvégén a bizottságnál jártak az ügyészség munkatársai, akik elvitték Simon Gábor vagyonnyilatkozatait 2002-ig visszamenőleg.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×