Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
313.29
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Együtt-PM: haladéktalanul el kell kezdeni a gyermekvédelem reformját!

Az Együtt-PM szerint haladéktalanul el kell kezdeni a gyermekvédelem működtetésének reformját - közölte Szabó Tímea, a szövetség társelnöke szombaton az MTI-vel.

A független országgyűlési képviselő azt írta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében a kormányhivatal vizsgálata szerint az állami szervek közül senki sem hibázott, a jelzőrendszer tagjai közül senkit sem vontak felelősségre.

Szabó Tímea úgy vélekedett: egyértelmű, hogy az ügyben az állam, a gyermekvédelmi jelzőrendszer szereplői és az önkormányzat is súlyosan hibázott, másként nem fordulhatott volna elő, hogy egy házaspár éveken át kínozza, megverje és megerőszakolja három kiskorú gyermekét.

Emlékeztetett arra, hogy az Együtt-PM az ügy miatt már korábban egy átfogó törvényjavaslatot nyújtott be a gyermekjogok szélesítése, a nevelőszülői támogatások megerősítése és a családon belüli erőszak büntetőjogi tényállásának szigorítása érdekében. Ezen felül a gyermekvédelmi igazgatási bírság önkormányzatokra kiszabható összegét kétszázezerről egymillió forintra emelnék - írta az ellenzéki politikus.

Szabó Tímea közölte: az Együtt-PM írásbeli kérdést intéz Balog Zoltán miniszterhez azzal kapcsolatban, hogy miért hárítanak a hivatalos szervek, és a kormány milyen konkrét lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy hatékonyan működjön a gyermekvédelem.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága pénteken azt közölte: tudomásul vette a Pest megyei kormányhivatal vizsgálatának eredményét, de szakmai felügyeleti jogosítványával élve megvizsgálja a megyei szociális és gyámhivatal eljárását.

A tárca azt írta: a kormányhivatal által lefolytatott vizsgálatból az derül ki, hogy nem érkezett korábban olyan jelzés, amelynek alapján a súlyos bántalmazásra következtetni lehetett volna. A gyermekek csak később - amikor nevelőszülőkhöz kerültek - nyíltak meg annyira, hogy a bántalmazásra fény derült. Az államtitkárság kiemelte, ezért is fontos a gyermekvédelmi rendszer megerősítése.

A Blikk tavaly november 26-án számolt be arról, hogy a már bíróságon lévő vádirat szerint a 8, 9 és 10 éves gyermekeket kiskoruk óta kínozták.

A Pest Megyei Kormányhivatal elrendelte, hogy a szociális és gyámhivatal indítson vizsgálatot az ügyben. A vizsgálat egyetlen szakember mulasztását sem állapította meg, így senki ellen sem indult fegyelmi eljárás.
Szigetszentmiklós önkormányzata belső vizsgálatot folytatott le az ügyben, pénteki közleményük szerint fegyelmi eljárást nem indítottak.

A szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás miatt büntetőeljárás indult, és vizsgálatot indított az ombudsman is.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×