Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
315.02
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Kövér László: a törvényalkotás minősége is kiállja a próbát

Az Országgyűlés elnöke szerint az utóbbi három és fél év törvényalkotása minőségi és mennyiségi szempontból is kiállja a próbát.

Kövér László erről szerda este a Vas megyei Celldömölkön beszélt a Kemenesaljai polgári esték rendezvénysorozat keretében tartott előadásában.

Szavai szerint "eszelős tempót diktálva" nyolcszáz törvényt és négyszáz országgyűlési határozatot fogadott el a Ház. Ezek között voltak, amelyeket módosítani is kellett, de ezek egyikével sem okoztak kárt, nem ártottak az országnak, megfogalmazása szerint legfeljebb nem használtak annyit, mint amennyit szerettek volna.

Kövér László az Apáczai Kiadó zsúfolásig megtöltött nagytermében a kormányzati ciklus eddig eltelt idejét értékelve azt mondta: súlyos helyzetben vették át az ország irányítását. Az első hat hónapban azt az 500 milliárd forintos "költségvetési űrt", kellett betölteni, amelyet a Bajnai-kormány hagyott maga után.

Az ehhez szükséges pénzt onnan próbálták elvenni, ahol addig megfogalmazása szerint "senki sem kutakodott", a közteherviselést azokra is kiterjesztették, akik addig azt nem nagyon ismerték - mondta a bankszektorra, multinacionális cégekre és szolgáltatókra utalva. Hozzátette: ha a költségvetést nem módosították volna, már az első év őszére "leállt volna" az ország.

Szavai szerint az elmúlt több mint három évben olyan rendszerkorrekciót kellett végrehajtania a jelenlegi kormányzatnak, amely szinte minden lényeges területet érintett a gazdaságtól az oktatáson, egészségügyön, foglalkoztatáson át a közszféráig.

A házelnök az Országgyűlés törvényalkotásáról szólva kifejtette: az alaptörvényt ötször is módosították, szerinte mégis olyan törvény született amely hosszú távon is kiállja majd az idő próbáját.

Kövér László szerint ma már összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben van az ország, mint 2010-ben volt. Harmadik éve 3 százalék alatti a költségvetési hiány, növekszik a gazdaság, csökken a munkanélküliség, nő a foglalkoztatottság, sikerült megőrizni, sőt növelni a nyugdíjak vásárlóértékét és a családtámogatási rendszer nagyobb lehetőségeket ad a gyermekvállalásra - sorolta.

Az Országgyűlés elnöke szerint a tavaszi választások egyik legkomolyabb tétje, hogy meg tudják-e őrizni az elért eredményeket, amelyeket a családok érdekében elértek, mert ha a baloldal jutna hatalomra, "egy tollvonással eltörölne" minden kedvező intézkedést.

Kövér László a hallgatóságból derültséget kiváltva azt mondta: "őszinte szimpátiával figyeli" azt, ami most az MSZP körül történik, azt, ahogyan szavai szerint a magyar baloldal kísérletet tesz arra, hogy olyan pártja legyen, amelyet nem kívülről irányítanak, és amely nemzetileg elkötelezett tud lenni.

Ugyanakkor egyértelműsítette: arra számít, hogy a választásokon a teljes baloldal egységesen lép majd fel a jelenleg kormányon lévőkkel szemben.

Kövér László szerint a Fideszben is megújulásra van szükség, mint mondta, "a jövő nem a mostani politikusoké, hanem a fiatal generációé".

Hozzátette: ennek az új generációnak a tagja Ágh Péter Vas megyei országgyűlési képviselő is. Ágh Péter, aki egyben a Fidelitas elnöke, a fórumon kérdésre válaszolva elmondta: elkötelezett a celldömölki kórház fejlesztése iránt, éppen ezért jó hír - emelte ki - , hogy 1 milliárd forintos beruházás keretében új rendelőintézet épülhet Celldömölkön. A kórház adósságkonszolidációjának részeként a kormányzat 82 millió forintot vállal át - mondta a politikus.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×