Infostart.hu
eur:
385.46
usd:
331.93
bux:
122026.59
2026. január 16. péntek Gusztáv

Karácsonyra teljes pompájában tündöklik a Parlament

December 20-ra elkészül a Parlament rekonstrukciója - jelentette be Kövér László Süttőn, ahol kedden átadták a felújítást végző Reneszánsz Kőfaragó Zrt. 1,2 milliárd forintos beruházását, amelynek keretében fejlesztették a süttői telephelyet és új kőfeldolgozó üzemet hoztak létre Nyírbátorban.

Az Országgyűlés elnöke elmondta: "a Reneszánsz Zrt. és jogelődje 1948 óta dolgozik a Parlamenten és bejelenthetem, hogy 2013 december 20-ra elkészül a rekonstrukció, a magyar országgyűlés épülete újra a régi pompájában fog tündökölni".

A politikus példaértékűnek nevezte a Reneszánsz Zrt. történetét, mely megmutatta, hogy a magyar vállalkozások hasonlóan eredményesek lehetnek, mint külföldi társaik. Emlékeztetett arra, hogy a cég jogelődje az 1990-es külföldi privatizáció után néhány éven belül a csőd szélére került, majd magyar vállalkozók vásárolták meg a céget és a Reneszánsz Zrt. mára Közép-Európa legnagyobb kőfaragó és kőszobrász vállalatává vált.

Balogh Miklós, a társaság elnöke elmondta, a most lezárult fejlesztésekhez 280 millió forintos pályázati támogatást nyertek el, uniós és hazai forrásokból. Nyírbátorban zöldmezős beruházásként kőfeldolgozó üzemet hoztak létre, amely térségben jelentkező igényeket elégíti ki, Süttőn a kőbánya vízfelhasználását tették visszaforgathatóvá és új gépeket vásároltak.

Hozzátette, a Reneszánsz Zrt. fokozatosan csökkenti építőipari tevékenységét és az egyik piacvezető bányászati és kőfaragó vállalkozássá válna, amihez a süttői mészkő kiváló minősége biztos hátteret ad. A vállalat az elmúlt hét évben 4,4 milliárd forintot fordított fejlesztésre, a következő öt évben további 4 milliárd forintot fordítanak beruházásokra.

A nyírbátori üzemben egy teljesen automatizált, a térségben egyedülálló kapacitású térbeli szkennelő és komputervezérelt kőfaragó gép állt munkába, amelyet egy zöldmezős beruházásban felépített, 700 négyzetméteres csarnokban helyeztek üzembe. A telephely jelenleg 18 embernek ad munkát, de hosszú távon a létszám megduplázását tervezik.

Balogh Miklós elmondta, a magas hozzáadott értékű minőségi díszítőkő-ipari termékek iránti keresletet kihasználva jelentős piacbővülésre számítanak Európában, Amerikában és Ázsiában. Jelenleg is tárgyalnak Kanadában egy nagy volumenű értékesítésről.

A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. az 1948-ban alapított Kőfaragó Vállalat jogutódja. A társaság 1997-ben került mostani, magyar tulajdonosaihoz, akik közel egymilliárd forintos adóssággal vették át a céget. Akkor 147 embert foglalkoztattak, éves árbevételük 472 millió forint volt.

Jelenleg Süttőn öt édesvízi mészkőbányát üzemeltetnek, 409 dolgozót foglalkoztatnak, akik közül ötven kőszobrász a hagyományos, kézi eljárásokkal dolgozik. A társaság bevétele 2013-ban várhatóan közel 7 milliárd forint lesz.

A Reneszánsz Zrt. bányaterülete 114 hektáros, a fejtési helyek teljes kitermelhető kővagyona több mint hétmillió köbméter. Ez a mennyiség több száz évre elegendő. A bányaművelésben a gyémántfűrészes eljárást alkalmazzák, ezzel nagyobb tömböket lehet kifejteni és a környezetet is kíméli.

A süttői mészkő jól faragható és fényezhető, keménységének köszönhetően ellenáll a városi ártalmaknak. Számos középület, például a Parlament, a Mátyás templom és a Szent István bazilika felújításánál alkalmazták. A vállalatot 2007-ben a veronai szakkiállításon Közép-Európa legjobbjának választották, és a szakma Oscar-díjának számító "A kőművészet mestere" díjjal tüntették ki.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×