Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
315.08
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Megnyílt a budapesti Herzl-központ

Ünnepélyes keretek között nyílt meg vasárnap este a Herzl-központ a budapesti Izraeli Kulturális Intézetben.

A megnyitón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a megismerést nevezte a népek és kultúrák együttélése egyetlen lehetséges módjának.

Elmondta, a jövő évtől a Nemzeti alaptanterv részét képezi, hogy Izrael "a Közel-Kelet demokratikus állama, az az ország, ahol a Kárpát-medencén kívül a legnagyobb számú magyar ajkú kisebbség él".

Natan Sharansky, a Szochnut (Jewish Agency for Israel - a diaszpóra és Izrael kapcsolatait ápoló világszervezet) elnöke fontos lépésnek tekintette a központ megnyitását, kifejezve háláját a magyar kormánynak azért, hogy megnyílhatott az intézmény.

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete hősnek nevezte Herzl Tivadart, és úgy fogalmazott: olyan magyar ember volt, aki felkarolta a zsidóság ügyét. Herzl Tivadart kivételes vezetőnek nevezte Gusti Yehoshua-Braverman, a Cionista Világszövetség diaszpóraügyek hivatalának vezetője is. Úgy folytatta: egyike volt azoknak, akik valóban meg tudták változtatni a történelmet.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: a Herzl Tivadar által kigondolt "csodából" született Izrael állama. Hangsúlyozta: fel kell lépni azok ellen, akik szítják az antiszemitizmust. "A mi felelősségünk is ennek határt szabni" - mondta.

Alex Katz, a Szochnut kelet-európai igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a központ Herzl Tivadar egykori otthonától mindössze hétszáz méterre nyílt meg, Avraham Duvdevani, a Cionista Világszövetség elnöke pedig az intézmény megnyitását fontos kapcsolatnak nevezte Izraellel.

A központ a Cionista Világszövetség megalapítójának és Izrael állam megálmodójának állít emléket szülővárosában. Az 1860-ban született Herzl Tivadarról elnevezett centrum a jeruzsálemi Herzl Múzeum mintájára a jövőben információkkal szolgál és programokat kínál a politikai cionizmus legnagyobb alakjáról. Az intézmény a nyilvánosság előtt január 1-jén nyílik meg.

Az Izraeli Kulturális Központban vasárnap a Tett és Védelem Alapítvány, valamint a Szochnut közös antiszemitizmus-monitoring irodát is nyitott.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×