Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
332.06
bux:
120788.42
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Cigaretta, újság, fagyi és lóverseny

Négyszáz új helyen -akár nemzeti dohányboltokban is - lehet majd fogadást kötni lóversenyre 2014-ben a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. tervei szerint.

Pécsi István, a cég szóvivője az InfoRádiónak elmondta: az országos hálózat bővítésére a tavaly Franciaországtól vásárolt, internet alapú, modern fogadási rendszer ad lehetőséget.

A korábbi, 20 éves rendszerrel már jó néhány rendezvényen komoly gondok voltak. Pécsi István emlékeztetett Overdose 2009-es nagy futására, amikor összeomlott az egész fogadási hálózat. Vagyis nagyon megérett már a csere - fogalmazott a szóvivő.

"Ha pedig már úgyis vásárolni kellett, akkor egy jelenleg nagyon modernnek számító rendszerre esett a választás, hiszen ezzel - hosszú évtizedek után - lehetőség nyílik arra, hogy országossá bővítsék a fogadóhálózatot Magyarországon."

Budapesten és környékén régóta lehet már a versenypályán kívül is, külső fogadóhelyeken játszani, de eddig komoly szakmai és gazdasági okai voltak annak, hogy ne tudjanak távolabbi helyekre eljutni - magyarázta Pécsi István. A tervek szerint az új fogadási rendszerrel a jövő év végéig 300-400 külső fogadóhelyre tudnak majd eljutni.

Most üzletkötők járják az országot és felkínálják a lóverseny-fogadási lehetőséget azokon a helyeken, ahol erre a törvény szerint is mód van. 

Ilyenek például a nemzeti dohányboltok is, de szórakozóhelyek vagy akár lángososok is szóba jöhetnek - tette hozzá a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. szóvivője. 42 külső fogadóhely van jelenleg, ebből 24 található vidéken. Most a hétvégén újabb 9 nyílik, majd hétről- hétre, hónapról-hónapra nő a bekapcsolódó üzletek száma.

Pécsi István beszélt arról is, hogy maga a fogadási rendszer megvásárlása - a 450 terminállal - 650 millió forintba került, de a kihelyezésnek nincsenek "őrült költségei", csak internet-elérés szükséges hozzá.

Ebben az évben közel bruttó 700 millió forintos forgalomra számít a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft., de a következő években szeretnék megsokszorozni a bevételt.

A tervek között említette a szóvivő, hogy jövő tavasztól már nemcsak a magyar versenynapokra terveznének fogadásokat, hanem minden nap lenne lóverseny-fogadási lehetőség az irodákban. A világszínvonalú francia futamokra terveznek fogadásokat kötni egy speciális játékkal.

Pécsi István hangsúlyozta: nem bukméker irodákat kívánnak nyitni, hanem lóverseny-fogadási helyeket, hiszen a bukmékeri játék teljesen eltér attól, ami Magyarországon honos.

A szóvivő nem tudta megerősíteni a korábban a médiában megjelent híreket arról, hogy a lóverseny-fogadás szervezője 6 százalékos jutalékot fizetne a partnereknek. Pécsi István szerint ez üzleti titok.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Kormányinfó: hamarosan érkeznek a bejelentések, a választás is terítéken lehet

Kormányinfó: hamarosan érkeznek a bejelentések, a választás is terítéken lehet

Ma délelőtt 10 órakor áll a sajtó elé Gulyás Gergely és Vitályos Eszter, hogy a Karmelita Kolostorban ismertessék a legfrissebb kormányzati döntéseket. A tájékoztató kiemelt témája várhatóan a Sulyok Tamás államfő által április 12-re kitűzött parlamenti választás, valamint a szociális tűzifaprogram felső határ nélküli kiterjesztése lesz. Emellett a miniszter beszámolhat a KRESZ tervezett módosításáról, valamint a 2025-ös költségvetés végső számairól és az aktuális makrogazdasági kilátásokról is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×