Infostart.hu
eur:
362.85
usd:
314.54
bux:
150627.15
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Horváth Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje

Horváth Csaba lesz az MSZP főpolgármester-jelöltje a jövő őszi önkormányzati választáson. Ezt a politikus jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában. A szocialisták fővárosi frakciójának vezetője arról is beszélt, hogy Budapesten is együttműködnek majd az Együtt-PM-mel.

Horváth Csaba kijelentette, hogy tervezik az ellenzéki együttműködést a fővárosi közgyűlésben az önkormányzati választásokra. A jelenlegi városvezetésnek egy fős többsége van, de Horváth Csaba úgy véli, már a Fidesz és a főváros vezetése is azzal számol, hogy 2014-ben elveszítik Budapestet.

Így az ellenzéknek arra kell felkészülnie, hogy megfelelő alternatívát jelentsen a választók számára, részben a szocialista párt keretein belül, másrészt a szövetségi struktúrán belül. "Ebben részben eltérő felfogásunk, részben pedig azonos problémák talán másként és mélyebben látó megközelítése sok segítséget jelenthet a budapestiek számára." - mondta a szocialista frakcióvezető.

Horváth Csaba riporteri kérdésre kijelentette, hogy ő lesz a párt főpolgármester-jelöltje a választásokon.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Akciófotók Paksról: megkezdődött a fenékküszöb beépítése, érkezik a másik bárka is

„Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson. Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van. Rövidesen a második bárka is megérkezik” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán, és fotókat is közzétett.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×