Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
316.56
bux:
150289.44
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Ki kell adnia az ELTE-nek a hallgatói önkormányzat vezetőinek keresetét

A Fővárosi Törvényszék hétfőn első fokon arra kötelezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemet (ELTE), hogy adja ki, mennyi juttatás jár a hallgatói önkormányzat tisztségviselőinek - közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kedden az MTI-vel.

Kifejtették: a per előzményei még 2012 végére nyúlnak vissza, az ügyet azonban érdemben 2013 elején kezdte tárgyalni a bíróság. Az adatigénylés benyújtója Szabó Dániel volt, az Átlátszó Oktatás blog egyik szerzője, akinek jogi képviselője a TASZ ügyvédje, Pető Márk.

A TASZ közleménye szerint az egyetem elsősorban azzal érvelt, hogy a hallgatói önkormányzat nem lát el közfeladatot, másodsorban pedig a felsőoktatási törvény adatkezelési és adattovábbítási szabályokat tartalmazó mellékletére hivatkozva kérték, hogy a törvényszék utasítsa el a keresetet.

A törvényszék azonban azt állapította meg, hogy az ELTE hallgatói önkormányzata (hök) ellát közfeladatot, működése közpénzből biztosított, így a tisztségviselőknek járó juttatások közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.

A TASZ kiemelte: többek között a hök elnöke, az elnökhelyettesek, a kari lap (Jurátus) főszerkesztője egyértelműen munkát végez, tisztsége betöltésével összefüggésben fizetést kap, akármilyen ösztöndíjnak, juttatásnak nevezik is azt, "márpedig ezt a fizetést közpénzből kapják, így nem titkolható ennek összege sem".

A szervezet közleménye szerint a per tárgya volt még az ELTE jogi kara hallgatói önkormányzatának több évre visszamenő zárszámadása is, amelyről megállapította a bíróság, hogy a hallgatói önkormányzat alapszabálya valóban zárszámadásról rendelkezik ugyan, de ilyet sem a hök, sem (költségvetési szervként) maga az ELTE nem készít. Ehelyett az államháztartásról szóló törvény szerint úgynevezett beszámolót kell tennie, amelyet a per során az egyetem ki is adott, nyilvánosan is elérhető - tették hozzá.

A civil szervezet szerint az ügy még sok részletkérdést tartalmaz, azt ígérték, hogy amint rendelkezésükre áll az írásbeli ítélet, ezeket azonnal megismerhetővé teszik.

Címlapról ajánljuk
Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×