Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
315.73
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Nézőpont: tovább csökken a DK jelentősége

A választásra jogosultak 32 százaléka tartozik a kormánypártok, 21 százaléka az összefogásra kész baloldali pártok, 11 százaléka pedig a Jobbik táborába, a Demokratikus Koalíció (DK) jelentősége pedig egyre csökken, a választók 0,4 százaléka támogatja - állapította meg a Nézőpont Intézet kutatásában, amelyről csütörtökön számolt be az MTI-nek.

A Nézőpont Intézet hangsúlyozta, a körvonalazódó baloldali összefogás kedvező hatása egyelőre nem mutatkozik sem az MSZP, sem az Együtt-PM támogatottsági mutatóiban, hiszen az előbbi szimpátiaindexe 11, az utóbbié pedig 10 százalékos.

A Bajnai Gordon vezette Együtt-PM támogatottsága az utóbbi időben stabilizálódni látszik, ami potenciális szövetségesével szemben is javíthatja pozícióját a választási együttműködésről szóló alkufolyamatban - állapították meg.

Úgy fogalmaztak, a DK jelentősége egyre csökken, "már annyian sem támogatják, hogy a kerekítés szabályai szerint a választásra jogosultak körében egyszázalékosként bemutatható legyen".

Ezer megkérdezettből mindössze négyen vallották magukat a DK hívének - tették hozzá.

Az intézet elemzése szerint az LMP jelenleg a parlamentbe jutási küszöb alatti eredményre számíthat a szavazatok 4 százalékával, igaz, ezen az ősszel visszaálló önálló frakció sokat segíthet.

Noha a Jobbiknak nem kell aggódnia bejutása miatt, változatlan, 11 százalékos népszerűsége azt jelzi, hogy a földtörvény körüli vitát nem sikerült szavazatokra váltania - írták.

A Nézőpont Intézet hangsúlyozta: összességében a politikai verseny stabilizálódása figyelhető meg, és a kormányzó Fidesz-KDNP népszerűsége is alapvetően változatlan, csak hibahatáron belül mozog több mint két éve. Jelenleg minden harmadik válaszoló Fidesz-szimpatizáns (32 százalék) - tették hozzá.

A Nézőpont Intézet megjegyezte: a felnőtt magyar lakosság 62 százaléka venne részt egy most vasárnap tartandó választáson. A közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 8 százaléka biztosan nem szavazna, 13,6 százalékuk bizonytalan, 8 százalékuk pedig a "kormányváltó bizonytalan" kategóriába sorolta magát.

Az intézet a felmérést a Heti Válasz megbízásából készítette, július 1-4. között. Ezer embert kérdeztek meg nem és kor szerint régiónként, településtípus és iskolai végzettség szerint pedig országosan reprezentatív mintán.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×