Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
315.16
bux:
148308.14
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Bejegyezték Bajnai Gordon pártját

A Korszakváltók Pártja néven bejegyezte Bajnai Gordon pártját a Fővárosi Törvényszék.

A jogerős döntésről a párt tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.

Felidézték, hogy a Bajnai Gordon volt miniszterelnök nevével fémjelzett párt márciusi megalakulása után azonnal megkezdődött a bejegyzési eljárás, amelynek során a törvényszék hiánypótlásra és névmódosításra szólította fel a szervezetet.

Azt is közölték, hogy a párt továbbiakban is használni fogja az Együtt 2014 elnevezést.

A párt eredetileg az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt elnevezést használta volna hivatalosan, a bíróság azonban így nem vette nyilvántartásba, mondván, hogy hasonló néven korábban több szervezet is nyújtott be kérelmet.

A párt - amelynek társelnökei Szigetvári Viktor, Juhász Péter és Kónya Péter - egy hónappal ezelőtt módosította nevét Együtt - a Korszakváltók Pártja elnevezésre.

Tordai Csaba, az Együtt jogi képviselője akkor azt közölte: 2012 novemberében - tehát már Bajnai Gordon "zászlóbontása" után - Együtt 2014 Párt néven tíz magánszemély pártot alapított, ez foglalja az Együtt 2014 nevet. A bejegyzés alatt álló párt elnöke Tiner György egykori szocialista önkormányzati képviselő, míg alelnöke Bódás Bianka, a Magyar Szociáldemokraták Pártja szóvivője - tette hozzá.

Bajnai Gordon pártjának létrejöttét március 8-án jelentették be, a szervezet akkor egyúttal szövetséget kötött az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért párttal.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×