Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
313.31
bux:
147892.66
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Miért készít listát az ELMŰ?

Politikai és vallási meggyőződésről nem, de mellék és másodfoglalkozásairól készít listákat dolgozóiról az ELMŰ-ÉMÁSZ - derül ki a társaság szóvivőjének szavaiból. Boros Norbert szerint a valóban társadalmi szempontból hasznos közéleti szerepvállalást a cég esetenként jutalomszabadsággal támogatja

Boros Norbert ELMŰ-ÉMÁSZ szóvivője úgy reagált az Inforádiónak Németh Szilárd kijelentésére, hogy annak alapja csak feltételezés volt, és inkább lehetne kérdésnek nevezni. Német Szilárd a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, az Elműnél belső utasítás alapján listázzák azokat a munkavállalókat, akik mandátumot szereznek, például önkormányzati testületekben.

Boros Norbert elmondása szerint kötelező arról listát készíteni, milyen mellék vagy másodállást vállalnak az alkalmazottak. Ez alapján három kategória lehetséges. Az elsőbe tartoznak azok, akik, olyan vállalatnál dolgoznak, amely a cég beszállítója. A második kategóriában vannak azok, akik oktatnak, erre külön engedélyt kell kérni, és le kell dolgozni a munkaidőből elvett órákat. Az oktatáshoz hasonlóan a harmadik kategóriára, a köztisztség viselésre is ezek vonatkoznak. Minden olyan feladatot jelezni kell az alkalmazottaknak, amelyek munkaidő-kieséssel járnak, mivel azt le kell dolgozni vagy a bérszámolásnál figyelembe, kell venni.

Boros Norbert arra a kijelentésre, hogy így kiderülhet, hogy a dolgozók milyen önkormányzati tisztséget végeznek, annyit mondott, hogy nem a munka jellege, hanem a munkaidő számít, tehát nem gond, ha valaki munkaidőn belül önkormányzati feladatokat vagy tisztséget lát el. A társadalmilag hasznos feladatok ellátására jutalomszabadságot is szokott adni a társaság vezetése. A szóvivő ide sorolta az árvízvédelmi munkát, gyermekek segítését, majd hozzátette, az önkormányzati munkát az egyik leghasznosabb munkának tartja.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Vihar előtti csend a devizapiacokon, kihívások várnak a forintra

Vihar előtti csend a devizapiacokon, kihívások várnak a forintra

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a hetet, de az iráni háborúról szóló hírek bármikor kilengéseket hozhatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×