Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól - döntöttek Luxembourgban az uniós országok pénzügyminiszterei. Az indoklás szerint a magyar költségvetési egyensúly érdekében tett intézkedések hatására tartósan 3 százalék alatti hiányt várnak. Magyarország ellen volt leghosszabb ideje - 2004-es uniós csatlakozása óta - ilyen eljárás. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a luxemburgi döntés a magyar kormány gazdaságpolitikájának elismerése. A kormányfő hozzátette: úgy sikerült rendbe tenni a pénzügyeket, hogy ebben az évben reálbér-növekedés van az országban. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy vélte: Magyarország lakosságának munkája is benne van a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről szóló döntésben. Hozzátette: Magyarország nem csupán elérte az eljárás megszüntetését, de igyekszik meg is védeni, hogy ne kerüljön Málta vagy más hasonló ország sorsára.
Az ellenzéki tiltakozások ellenére elfogadta a földtörvényt az Országgyűlés. Az elnöki emelvényre felvonuló Jobbikot kizárták a szavazásból, Ángyán József kilépett a Fidesz-frakcióból, az MSZP az államfőhöz fordul a szerinte törvénytelen parlamenti szavazások miatt. A Jobbik obstrukciójára reagálva a miniszterelnök közölte: felesleges provokálni a parlamenti többséget, mert ezzel nem lehet eredményt elérni. A földtörvényről Orbán Viktor azt mondta: visszaszorítja a nagybirtokot és garancia arra, hogy a termőföldet magyar gazdák művelik. Az MSZP ugyanakkor kezdeményezi a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását, mert a párt szerint a földtörvényt és több más jogszabályt is törvénytelenül fogadtak el az Országgyűlés pénteki ülésén. A kormánypártok, valamint a Házelnök ugyanakkor úgy vélték: a Jobbik rendzavarása ellenére is szabályszerű volt az új földtörvény parlamenti zárószavazása. Mindeközben félpályás útlezárással tiltakoztak a gazdák a Komárom-Esztergom megyei Kisbérnél.
A büntetőeljárások felgyorsítását segítő törvényt fogadott el az Országgyűlés. A döntés nyomán a törvényszékek ügyterhének egy részét átcsoportosítják a kevésbé leterhelt járási bíróságokra. A parlament döntött arról is, hogy olcsóbb lesz július elsejétől a szennyvízszippantás. Döntést hoztak arról is, hogy az országgyűlési képviselők hivatalának elhelyezése érdekében is kezdeményezhető nem lakóépületnek számító ingatlanok kisajátítása.
Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az államfő azt a törvényt, amely alapján közvetlenül irányíthatja a fővárosi önkormányzat a Margitszigetet. Áder János eljárási hibával indokolta lépését, a törvénymódosítás június 30-án lépett volna hatályba. Az államfő egy Európa Tanácsi egyezményre, valamint a jogalkotási törvényre hivatkozott, amelyek szerint a döntés előtt egyeztetni kellett volna a helyi önkormányzattal.
Megnyitották a Margitszigetet. A területre újra behajthatnak a közösségi közlekedés járművei, az engedéllyel rendelkezők, és a gyalogosok is beléphetnek a szigetre. Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke az InfoRádióban elmondta: továbbra is lesz egy szűk szakasz, amelyet kordonnal zárnak el. A kormánybiztos arról is beszámolt, hogy az árvíz miatt kiköltöztetett valamennyi budapesti lakos hazatérhetett otthonába.
Átadták azt a 95 ellenőrző egységet, amely a július elsejétől induló e-útdíj rendszerben az ellenőrzést és a bírságolást végzi. Kibédi-Varga Lajos, az Állami Autópálya Kezelő illetékes szóvivője elmondta, az e-útdíj rendszerben 45 új mobil ellenőrző egységük segíti az ellenőrzést, a nem fizetőkkel szembeni fellépés a rendőrség feladata lesz.
Mintegy 300 millió forint értékű zajvédelmi beruházással korszerű hajtómű próbázó létesítményt épített a Liszt Ferenc repülőtéren a Budapest Airport. A speciális hangelnyelő- és sugárterelő elemekből álló szerkezetet pénteken avatták fel. A beruházáshoz hasonló fejlesztésre évtizedek óta nem volt példa Magyarországon.
Meghosszabbította a hőségriasztást az ország egyes részein az országos tiszti főorvos. A kánikula miatt Budapest és Pest megye, valamint Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Tolna, Somogy, Baranya és Csongrád megye területén szombat éjfélig marad érvényben a rendelkezés. A területeken a hétvégén is 25 Celsius-fok felett alakul a napi középhőmérséklet. Szombaton extrém szintet meghaladó UV-B sugárzás várható.
Szerbiában elfogadta a parlament a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot. A belgrádi törvényhozás rendkívüli ülésén döntött a határozatról. A dokumentumot a Vajdasági Magyar Szövetség és a kormányzó Szerb Haladó Párt képviselői terjesztették elő.
Elhunyt Kunkli Anna




