Infostart.hu
eur:
363.63
usd:
314.62
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Tovább egyezkedik az MSZP és az Együtt 2014

Az MSZP elnöke miniszterelnök-jelölt szeretne lenni, Bajnai Gordon viszont már korábban bejelentette, hogy elvállalná a jelöltséget. Pénteken folytatódnak a tárgyalások a szocialisták és az Együtt 2014 között.

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője nemrég az ATV-nek nyilatkozva jelentette be, hogy szeretne a baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltje lenni.

A hónap elején az Index arról írt, hogy az MSZP vezetésében gyakorlatilag eldőlt, hogy nem egyezkednek tovább Bajnai Gordonnal, és Mesterházy Attilát nevezik meg a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének a 2014-es országgyűlési választásokra. A pártelnök azonban ezt cáfolta a szocialisták egri nagygyűlése előtt. Mint mondta: továbbra is egyeztet az MSZP Bajnai Gordonnal a közös miniszterelnök-jelölt személyéről, majd Mesterházy Attila kitért arra is, hogy természetesen vállalná a jelöltséget, ami "110 százalékos" elhatározása.

Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője - aki már korábban is beszélt arról, hogy elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget - erre az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, hogy most még nem lehet eldönteni, ki legyen a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje. "Még nincs megmérve szavazók által, hogy kinek mennyi támogatottsága van, ezért azt kell a legjobb tudásunk szerint megbecsülni, hogy ki alkalmas arra, hogy ezt a széles tábort összefogja, sőt bővítse" - emelte ki.

Vasárnap Bajnai Gordon az ATV-nek úgy fogalmazott, hogy a demokratikus ellenzéki pártoknak közös érdekük egy olyan együttműködés kidolgozása, amely elősegíti a választási győzelmet. Ennek jegyében közös listában és közös miniszterelnök-jelöltben gondolkodnak a szocialistákkal.

Bajnai Gordon csütörtökön este az InfoRádió Aréna című műsorának lesz vendége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×