Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Még ezer ember van kitelepítve

Még mintegy ezer ember van kitelepítve a dunai árvíz miatt - mondta a kormányszóvivő csütörtökön, más témában tartott sajtótájékoztatóján a Parlamentben. Giró-Szász András közlése szerint előző nap kétszázan ismét visszatérhettek otthonaikba.

A kormányszóvivő szólt arról, hogy a Budapest fölötti, illetve a főváros alatti szakaszon Bajáig bezárólag mindenhol apad a Duna. Mohács térségében, valamint az alatt emelkedik, illetve tetőzik még a folyó - tette hozzá.

Az árvíz miatt jelenleg 540 kilométeren van érvényben rendkívüli védekezés. További 60 kilométeres szakaszon harmadfokú, 100 kilométeren pedig elsőfokú a készültség. Az árvízi védekezésben jelenleg 7500-an vesznek részt, köztük az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a katasztrófavédelem, a rendvédelmi szervek és a honvédség, a polgárőrség munkatársai, valamint közfoglalkoztatottak és önkéntesek.

A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy az összefogás számlaszámára és az adományvonalra csütörtök délelőttig 310 millió forint érkezett.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Juhász Gergely: új pénzügyi világrend épül, aminek az arany lesz a középpontja

Juhász Gergely: új pénzügyi világrend épül, aminek az arany lesz a középpontja

A szigorodó aranykereskedelmi környezetre reagálva tavaly decemberben létrejött a Magyar Aranykereskedők Szövetsége. A szervezet a hazai befektetési aranypiac több mint felét képviseli, és a célok bőven túlmutatnak a szabályozói megfelelésre való felkészülésen. Juhász Gergellyel, a szövetség alapító elnökével beszélgettünk többek között arról, hogy hogyan és miért épül ki a szemünk láttára egy új, arany alapú globális pénzügyi sztráda, ennek apropóján hogyan kéne Magyarországon megreformálni a nemesfémek adózását, és mennyi fizikai aranyat is kéne tartania a magyar lakosságnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×