Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Vizsgálat indult a fiatalok halála miatt

Több haláleset ügyében indított vizsgálatot a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség azután indított eljárást, hogy a hét végén egy 18 és egy 28 éves fiatal halt meg, miután feltehetően kábítószert fogyasztott.

Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint vasárnap hajnalban a székesfehérvári kórházban meghalt egy 18 éves helyi férfi, akit előző nap délután vittek kórházba rosszullét miatt. Az adatok szerint a fiatal a halálát megelőzően feltehetően kábítószert fogyasztott.

Hétfő délelőtt egy újabb halálesetről érkezett bejelentés a rendőrségre, egy 28 éves csákvári férfi - feltehetően kábítószer fogyasztását követően - az otthonában elhunyt. Mindkét haláleset körülményeinek tisztázása érdekében közigazgatási hatósági eljárást indított a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hétvégén még egy fiatal került kórházba - valószínűleg ő is kábítószer fogyasztását követően -, aki ellátása után elhagyhatta a kórházat.

A tájékoztatás szerint, az esetekkel összefüggésben, meghallgatását követően a nyomozók őrizetbe vettek egy 23 éves férfit és egy 26 éves nőt kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt.

A szóvivő hozzátette: a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a halálesetek között felmerülő esetleges összefüggéseket.

Az üggyel foglalkozik a Bors Online is, a lap hétfő este közölte: informátora szerint több fiatal is meghalt Székesfehérváron, mert drog helyett patkánymérget kaphattak. Olvasójuk azt állította, hogy többeket kórházban is kezelhetnek ugyanezért. Az áldozatok nyilvános beszélgetései alapján a két említett halottról sokan tudnak, de van, aki három, sőt négy áldozatról is hallott - olvasható a honlapon.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×