Infostart.hu
eur:
385.59
usd:
332.33
bux:
121029.09
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kiterjesztené a cserelakás felajánlásának kötelezettségét a Fidesz

Az állami tulajdonból más közfeladatot ellátó szervezeteknek átadott bérlakásokra is kiterjesztenék a cserelakás felajánlásának kötelezettségét Nagy Gábor Tamás és Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselők, kerületi polgármesterek.

A lakástörvény módosítását pénteken nyújtotta be a két képviselő, I., illetve V. kerületi polgármester az Országgyűlésnek.

A két kormánypárti politikus azzal érvel, hogy állami lakás esetén a bérbeadó cserelakás felajánlása nélkül nem gyakorolhatja a felmondási jogát, míg nem állami lakások esetében nincs ilyen korlátozás. Jelezték: ha az állam térítésmentesen átad egy tulajdonában lévő lakást, amelyben határozatlan idejű bérleti szerződés alapján bérlő lakik, akkor jelenleg az új tulajdonost nem köti a cserelakás-felajánlási kötelezettség, így a bérlő kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet.

Az indoklás szerint ezen bérlőket az önkormányzati bérlakásokban élőkkel szemben a bérleti díjjal kapcsolatban is hátrány érheti.

A fideszes politikusok azt javasolják, hogy amennyiben az állami ingyenesen átad egy lakóingatlant más közfeladatot ellátó szervezetnek, akkor az abban élőket a továbbiakban is illessék meg a lakástörvényben foglalt jogok.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

A korábbi évektől elmaradó hozamokkal zárták a tavalyi évet a magyar ingatlanalapok, kétszámjegyű nyereség elérésére nemigen volt lehetőségük a magyar lakossági befektetőknek, de az ingatlanalapok időnként a kihívásokkal teli környezetben is képesek voltak az állampapírokénál magasabb hozammal gazdagítani a befektetőiket. Mutatjuk, mely alapokkal lehetett a legjobban keresni – a több szempont mentén szűkített mezőny első helyét a Gránit Alapkezelő egyik alapja szerezte meg. Ha a pénzáramlásokat nézzük, ott már kedvezőtlenebbek a folyamatok, a befektetők régóta kifelé veszik a tőkét az ingatlanalapokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×