Versenypályázati rendszerben ítélték oda az idei támogatásokat a különböző akadémiai kutató intézeteknek - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az elnök üdvözölte, hogy idén a tavalyinál egyötödével nagyobb költségvetésből gazdálkodhatnak. 2011-ben nem csökkent, tavalya pedig már jelentősen emelkedett a támogatás. Az elmaradások behozása érdekében műszer-beszerzésekre és a kutatóintézetekben rejlő tartalékok kihasználására is szükség volt - mondta Pálinkás József.
Az Akadémia sikerágazatai közé sorolta az idegtudományi, matematikai, fizikai, biológiai és kémiai kutatásokat, amelyeket a magyar tudósok nemzetközi elismerései is igazolnak.
Az elnök szerint a kormányzati erők több alkalommal kérték már az Akadémia véleményét a vitatott kérdésekben, a legutóbbi ilyen esetben, a Római parti mobilgát terveiről napokon belül elkészül a tudományos állásfoglalás. A döntést azonban sohasem a tudósok hozzák meg - figyelmeztetett Pálinkás József.
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló törvény fogalmazhatott volna pontosabban is. Január elseje óta közterület nem viselheti "olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal".
Pálinkás József kiemelte: az intézmény történészeinek egy végrehajtási szabály nélküli törvény alapján kellett szakvéleményt adniuk. Felkérte az Akadémia szakértőit, dolgozzanak ki munkamódszert, ami világossá teszi, mit jelent a részvétel az önkényuralmi rendszer kiépítésében, működtetésében. Szerinte szerencsésebb lett volna a meghatározó módon részt vett kifejezést használni, de a törvény alapján kell a véleményezőnek a nem könnyű döntést meghoznia.
Hanganyag: Exterde Tibor






