"Dióhéjban: az al-Kaida eszmerendszere nem illik hozzánk, és a szíriai felkelőknek egyértelmű álláspontot kell kialakítaniuk ebben a kérdésben" - írta Facebook-oldalán a múlt héten a Szíriai Ellenzék Nemzeti Koalíciójának elnöke, Muaz al-Hátib. Hátib a Dzsabhat an-Nuszra nevű tömörülés vezetőjének, Abu Mohammad al-Golaninak címezte szavait, aki korábban hűséget és engedelmességet fogadott Ajman az-Zavahirinak, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjének. Hátib és Golani kijelentései csupán kettő a számos megnyilatkozás közül, amelyek az utóbbi két hétben felfedték a szíriai ellenzék belső vitáit és végzetes függését a külső erőktől.

Golani hűségnyilatkozatánál sokkal élesebb bírálatot váltott ki a szíriai ellenzék körében az a közlemény, amelyben az al-Kaida iraki ága hírül adta egyesülését a Dzsabhat an-Nuszrával. Két szalafista - az iszlám fundamentalizmus egyik ágát követő - csoport visszautasította a közleményt, mivel az igazolja a lázadókat az elmúlt két évben végig következetesen terroristának nevező rezsim félelmeit, és indokot szolgáltat az elnyomásra, illetve az amerikai beavatkozásra. Ugyanakkor egyik felkelőcsoport sem határolódott el az al-Kaidához fűződő kapcsolata miatt a tömörüléstől, hiszen annak ütőereje és szervezőkészsége nélkül csupán halvány esélyük volna arra, hogy le tudják győzni Bassár el-Aszad elnök rezsimjét.

Míg a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) pusztán taktikai szempontból bírálta a Dzsabhat an-Nuszrát, a Muzulmán Testvériség ellen viszont kemény hangú röpiratot tett közzé. Ebben az SZSZH azzal gyanúsítja a testvériséget, hogy teljesen kisajátítja az ellenzéket, valamint annak katonai és humanitárius tevékenységét, és ezzel "hátráltatja a forradalom győzelmét". Az SZSZH a pamfletben kifejtette: a testvériség bábjának tekinti a nemzeti koalíció által egy esetleges ideiglenes kormány vezetőjévé választott Ghasszam Hittót, és mindent meg fog tenni, hogy az soha ne tudjon kormányt alakítani.

Az NZZ elemzője szerint háborgásukkal a szekularisták és a nacionalisták csak azt bizonyítják, hogy kisebbségben vannak az ellenzéken belül. A szíriai ellenzék egyik nyugati szakértője szerint ez annyira így van, hogy az SZSZH gyakorlatilag "nem is létezik". A harctéri műveleteket sem annak hivatalos vezérkara irányítja, hanem a több tucat, nacionalistaként, iszlamistaként, szalafistaként vagy dzsihádistaként emlegetett lázadócsoport parancsnokai. Közöttük a bőség zavarában szenvednek azok a külföldi hatalmak, amelyek egyiküket vagy másikukat támogatva próbálják érvényre juttatni érdekeiket Szíriában, nemzetközi síkra emelve ezzel az összeütközést.

Az arab média szerint a szíriai ellenzékre eddig a török-katari szövetség gyakorolt meghatározó befolyást, amely a Muzulmán Testvériséget látná szívesen a közel-keleti ország élén. Úgy tűnik azonban, hogy próbálkozásuk kudarcba fulladt az ellenzéken belüli folyamatos marakodás, valamint a hadszíntéren bekövetkezett patthelyzet miatt.

A B-tervvel Rijád szolgálhat a szaúd-arábiai királyi család tulajdonában lévő tévécsatorna, az al-Arabíja szerint. A B betű ez esetben nem mást jelöl, mint Bandar bin Szultan herceget, az egykori washingtoni nagykövetet, illetve a szaúdi titkosszolgálat jelenlegi vezetőjét. A B-terv részeként látják el Jordánián keresztül fegyverekkel a felkelőket, aminek köszönhetően Aszad ellenfeleinek sikerült előretörniük Szíria déli részén.

Megfigyelők szerint a szaúdiak mozgolódásának az az oka, hogy félnek a Muzulmán Testvériség esetleges szíriai hatalomátvételétől, amely veszélybe sodorhatná a jordániai uralkodóház stabilitását, valamint más arab monarchiák biztonságát. A B-tervvel állhat összefüggésben az az amerikai program is, amelyről a The Washington Post adott hírt, és amelynek keretében 3 ezer szíriai felkelőt képeznének ki Jordániában. Az Egyesült Államoknak nyilvánvalóan az a célja, hogy ellensúlyt hozzon létre a Dzsabhat an-Nuszrával és más dzsihádista csoportokkal szemben, és távol tartsa őket egyrészt a szíriai hatalom megszerzésétől, másrészt a jordániai és az izraeli határtól.

A fent bemutatott külső és belső hatalmi játszmák azzal a veszéllyel járnak, hogy Szíria végül olyan országgá válik, amelyben mindenki harcol mindenki ellen, miközben a szíriai nép reményei egy szabadságban és békében eltöltött életről egyre távolabb tolódnak.