eur:
389.39
usd:
361.23
bux:
68369.61
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Fidesz: az alkotmánymódosítás az európai és a magyar értékek mellett is elkötelezett - a nap hírei

Április végéig helyezi el az iskolakezdőket az első osztályokba az intézményfenntartó. Az MSZP szerint nem sikerült rendezni az állam és az egyházak viszonyát.

A Fidesz kész bárkivel párbeszédet folytatni az alaptörvény negyedik módosításáról, mert AZ egyaránt elkötelezett az európai és a magyar értékek mellett - közölte a kormánypárt szóvivője. Selmeczi Gabriella ezzel Varjú László országgyűlési képviselő kijelentésére reagált, amely szerint a magyarországi alaptörvény az önkényuralmat jeleníti meg, és erre a Demokratikus Koalíció fel akarja hívni az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökének a figyelmét. Korábban a kormányfő válaszlevelet intézett az Európai Bizottság elnökéhez, amelyben Orbán Viktor azt írta: kezdeményezte azokat a lépéseket, amelyek eloszlathatják José Manuel Barroso aggodalmait. A brüsszeli testület vezetője előzőleg megerősítette a magyar alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos aggályait.

Az Országgyűlés elnöke szerint a válságból kilépve Közép-Európa lehet a kontinens egyik legversenyképesebb régiója. Kövér László a négy visegrádi ország parlamenti elnökeinek varsói konferenciáján a regionalizmust nevezte az európai integráció építőkövének. A magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák törvényhozás vezetői támogatták egy olyan testület létrehozását, amely költségvetési és pénzügyi kérdésekben ellenőrzi az Európai Unió intézményeit és a nemzeti kormányokat.

Április 30-ig helyezi el az iskolakezdőket az első osztályokba a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ - közölte a szervezet vezetője. Marekné Pintér Aranka hangsúlyozta: valamennyi tanköteles gyermek a lakókörzetében kezdheti meg általános iskolai tanulmányait. Az állami intézményfenntartó vezetője hozzátette: már a parlament előtt van a köznevelési törvény módosítása, ami lehetővé tenné nagyobb létszámú osztályok indítását.

A nemzeti egység megjelenítőinek tartja a hungarikumokat a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor, aki a Hungarikum Bizottság elnöke is, az Országházban tartott rendezvényen mérföldkőnek nevezte a magyar értékek védelmében tavaly elfogadott jogszabályt, mert az széles körű lehetőséget teremt a magyarság által létrehozott, a nemzet számára fontos anyagi és szellemi értékek felkutatásához, összegyűjtéséhez és regisztrációjához. Hozzátette: hamarosan védjeggyel jelzik a hungarikum minősítést.

Az MSZP szerint az alaptörvény módosítása után a kabinet önkényes politikai elbírálás alapján döntheti el, melyik vallási szervezet lehet bevett egyház. Lendvai Ildikó és Nyakó István, a vallásügyi bizottság szocialista tagjai közölték: nem sikerült rendezni az állam és az egyházak viszonyát, mert miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette az egyházi törvény módosítását, a kormánytöbbség az alkotmányt változtatta meg. Felhívták a figyelmet arra, hogy az alaptörvény negyedik módosítása alapján csak azokból a szervezetekből lehet bevett egyház, amelyek nemcsak a miniszteri vizsgálat alapján felelnek meg a kritériumoknak, de azt a parlament is kétharmados többséggel jóváhagyja.

A Jobbik szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon-e. Balczó Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke közölte: a közvélemény-kutatások szerint egyre nagyobb az uniós tagsággal kapcsolatos kiábrándultság, ezért létre kell hozni a Jobbik által javasolt parlamenti eseti bizottságot, amelynek a feladata a csatlakozás mérlegének elkészítése. Az ellenzéki politikus úgy fogalmaz: a jelentés ismeretében népszavazáson kellene a magyar társadalomnak döntenie arról, hogy a jövőjét egy teljes politikai unióban, vagy a nemzetek önrendelkezését biztosító közösségben képzeli el.

További üzemanyagár-csökkenést valószínűsít a jövő héten a Portfolio gazdasági hírportál. Az elemzők a dízel esetében literenként 5- 6, a benzinnél 7-8 forintos árcsökkentést is elképzelhetőnek tartanak, mert tovább esett a világpiacon a kőolaj ára, emiatt a finomított termékárak is mérséklődtek, miközben a forint tovább erősödött. Ezen a héten a benzin bruttó nagykereskedelmi árát két lépésben összesen 13, míg a gázolajét 8 forinttal csökkentette a MOL.

Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza Kisköre és Csongrád közötti szakaszán, miután a folyó vízállása Szolnoknál meghaladta a 800 centimétert. A Tisza visszaduzzasztó hatása miatt a Zagyván Szolnok és Újszász között, valamint a Hármas-Körösön Kunszentmártontól a Tisza torkolatáig szintén a legmagasabb az árvízvédelmi készültség. A Körösök végig apadnak. A melegedés és a szél hatására a Közép-Tisza vidékén az elmúlt 24 óra alatt 1800 hektárral csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága, jelenleg 33 ezer hektáron áll a belvíz.

Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×