Infostart.hu
eur:
384.62
usd:
328.91
bux:
116425.94
2026. január 7. szerda Attila, Ramóna

Alkotmánybíróvá választották Juhász Imrét

Alkotmánybíróvá választotta a parlament hétfőn Juhász Imrét, a Független Rendészeti Panasztestület elnökét.

A jelöltre - akit április 3-i hatállyal választott meg az Országgyűlés - 286 képviselő igennel, 12 nemmel szavazott a titkos voksoláson.

A frakciók korábbi közlése szerint a Fidesz-KDNP mellett a Jobbik támogatta megválasztását, míg az MSZP-frakció nem vett rész abban. A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független országgyűlési képviselők előre jelezték, hogy távol maradnak az új alkotmánybíróról szóló szavazástól, a Párbeszéd Magyarországért független képviselői pedig a szavazólapot sem vették fel.

Az eredmény kihirdetése után Juhász Imre - akit a KDNP jelölt a posztra - esküt tett, és aláírta az esküokmányt.

Az új alkotmánybíró megválasztására azért volt szükség, mert a második alkotmánybírói ciklusát töltő Holló András áprilisban betölti a 70 éves felső korhatárt, így távozik a testületből.

Juhász Imre az ELTE jogi karán oktat polgári eljárásjogot, részt vett a 2006-os rendőri törvénysértéseket feltáró Civil Jogász Bizottság munkájában, 2010 óta a Független Rendészeti Panasztestület elnöke.

Az Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság a kormánypártok javaslata alapján múlt kedden jelölte őt alkotmánybírónak. Az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén a testület Fidesz-KDNP-s és jobbikos tagjai támogatták a jelöltet, a szocialista és független ellenzéki képviselők nem vettek részt a meghallgatáson, valamint a szavazáson.

Juhász Imre meghallgatásán egyebek között az alaptörvény védelme, valamint a történeti alkotmány, illetve az emberi jogi szemlélet hangsúlyosabb alkotmánybírósági megjelenítésének fontosságát emelte ki, továbbá szót emelt az elszakított nemzetrészek, a határon túli magyarok jogainak megóvása érdekében.

Címlapról ajánljuk
Itt az áttörés? Tűzszünet esetén francia és brit békefenntartók jelennének meg Ukrajnában, az Egyesült Államok egyetért

Itt az áttörés? Tűzszünet esetén francia és brit békefenntartók jelennének meg Ukrajnában, az Egyesült Államok egyetért

Szándéknyilatkozatot írt alá a brit és a francia kormány: egy ukrajnai békemegállapodás esetén közös katonai alakulatokat telepítenek ukrán területen. A szövetségesek által nyújtott garanciák „kellően elrettentő erejűek lesznek bármilyen további agresszióval szemben, amely Ukrajnát érné” – mondta Emmanuel Macron francia elnök. „Jelentős előrelépés történt az ukrajnai rendezés számos kritikus kérdésében, ideértve a biztonsági garanciák és a jóléti terv" ügyét is – közölte Steve Witkoff amerikai különleges megbízott. A német kancellár is kilátásba helyezte Németország katonai hozzájárulását a tűzszünet biztosításában „egy Ukrajnával szomszédos NATO-ország területén”. Oroszország még nem reagált.

„Orosz rulett” – Vezetéstechnikai tréner: ne most igyekezzünk rutint szerezni

A Drivingcamp Vezetéstechnikai Központ senior trénere, Zsurzs Jenő az InfoRádióban arról beszélt, milyen veszélyek leselkednek a havas, téli időjárásban akár a tapasztalt sofőrökre is, téliesített járművel.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×