eur:
388.49
usd:
360.79
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Sokan lemaradhatnak az ócsai lakásokról - lapszemle

A Népszabadság szerint sokan nem felelnek meg az ócsai pályázati feltételeknek, míg a Magyar Nemzet arról ír, hogy a Pedagógusok Szakszervezete nem sztrájkol.

A Népszabadság írása szerint az ócsai szociális lakópark házainak fele üresen marad, ha a feltételeket komolyan veszik. A lap az ügyet jól ismerő, de magát megnevezni nem kívánó forrásra hivatkozva azt írja: az 588 pályázó közül sokan már a jogosultsági feltételeknek sem felelnek meg, így például nem ingatlanra felvett kölcsön miatt kerültek nehéz helyzetbe, vagy nem is devizában adósodtak el. A cikk arra is kitér, hogy az első nyolcvan ház műszaki átadása április közepére csúszhat.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: tartja magát a Pedagógusok Szakszervezete a kormánnyal kötött megállapodáshoz és nem szervez sztrájkot, amíg úgy látja, hogy a másik fél sem szegi meg a januári megállapodásban foglaltakat. Galló Istvánné, az érdekképviselet elnöke a lapnak úgy nyilatkozott: sohasem mondták, hogy egyetértenek a kormány intézkedéseivel, évek óta hangoztatják, hogy rossz az irány, ennek ellenére a körülményekhez képest a legésszerűbb döntés volt a megegyezés, amivel álláshelyek tízezreit és intézményeket mentettek meg.

Az Index cikkéből kiderül: a román parlamentre is kitűznek egy székely zászlót. Elítélő nyilatkozat helyett a bukaresti parlament egyhangúlag döntött arról, hogy a román törvényhozás előtt felsorakoztatják a helyi közösségek zászlóit. Köztük lesz legalább egy székely zászló is Kovászna megye képviseletében.

A Napi Gazdaság cikkéből kiderül: bankkártyaterminál-telepítési program kezdődhet a közeljövőben. A lap szerint egy megye valamennyi kereskedőjének felajánlanák, hogy bérleti és telepítési díj nélkül, vagy más kedvezményes konstrukcióban helyeznének el az eladóhelyeken kártyás fizetésre alkalmas terminált. Szakértők szerint amennyiben a kereskedők jelentős része él az akcióval, hasonló programokkal viszonylag gyorsan fejleszthető a hazai kártyás fizetési infrastruktúra, ami a kényelmi szempontok mellett a szürkegazdaság visszaszorulását is eredményezheti, így új érv lehet a program uniós támogatása mellett.

Nemhogy csökkennének, növekednek a vállalkozások adminisztrációs terhei - írja a Pénzcentrum.hu. Új kötelezettségre kell figyelniük: belföldi összesítő nyilatkozatot kell benyújtaniuk az adóhatóságnak azokról a számlákról, amelyeknek az áfa tartalma meghaladja a 2 millió forintot. A havi bevallóknak ezt már a február 20-ig esedékes áfabevallással egyidejűleg el kell készíteniük.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×