Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.33
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Magyar Nemzet: Vádat emeltek a korábbi agrárállamtitkár ellen

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények elkövetése miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Benedek Fülöp ellen - írta a Magyar Nemzet.

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő a lap szombati számában elmondta: a vádiratban foglaltak szerint Benedek Fülöp jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés ügyében felbujtóként, a kétrendbeli, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folytatott eljárásban pedig elkövetőként, valamint felbujtóként vonható felelősségre, és magánokirat-hamisítással is vádolják.

A lap azt írta, hogy a volt agrárállamtitkár valótlan tartalmú tanácsadói szerződésekkel próbálta leplezni Szilvásy György egykori titokminiszter lesencefalui nyaralója elé szánt facsemeték beszerzését és elültetését, amit az agrártárca fizetett ki.

A benyújtott vádirat szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet felügyelő államtitkárként rávette annak elnökét, hogy kössön fiktív tanácsadói megállapodást az alsótekeresi faiskola vezetőjével. A 30 szelídgesztenyefa-csemetéért 2,8 millió forintot fizettek a faiskolának, ezenkívül az államtitkár fiktív tanácsadói szerződésekre 1,5 millió forintot utaltatott a faiskolának a csemeték elültetéséért.

A lap értesülése szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészségen 2009-ben indult, majd a KNYF-hez került eljárásban Szilvásy Györgyöt tanúként hallgatták ki, és ő azt vallotta, hogy fizetett a facsemetékért. Az ügyészség ennek ellenkezőjét találta bizonyítottnak, és a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hamis tanúzás miatt vádat emelt vele szemben.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×